Magyarosan 1941/2.

Előszó

A felnőtteknek is, nem csupán iskolásgyermekeknek beszédében, újabban a rádióban is nem egyszer hallunk „rö", meg „sö" betűről és hasonlókról. De azért a
PK
vagy FTC rövidítéseket mindenki „péká"-nak és „efftécé"-nek olvassa. Mit szóljunk e fényűzésről? Mert az kétségtelen dolog, hogy semmi jelentésbeli, sőt árnyalati különbség sincsen e kétféle, ma együttélő betűelnevezés között.
Ha sikerül kimutatnom, hogy egyikük helytelen alkotás s a mellett a helyes nyelvhasználat területén kívüleső jogosultságra sem hivatkozhatik, akkor mozgalmunknak azt is föl kell vennie kötelességei sorába, hogy a helytelenül alkotott elnevezés kiirtására törekedjünk.
Az err-nek, M-nak és társaiknak tisztes mult és a természetes nyelvfejlődés áll a hátuk mögött, ellenben a „rö-betű" és rokonsága mesterséges alkotások. Szülőapjuk egy olyan oktatástani elmélet, amely nyilvánvalóan téves okoskodásra és hiányos nyelvtudományi tájékozottságra van fölépítve. Az olvasástanításnak ú.
?.
„hangoztató módszer"-éről van szó. Megtudhatjuk róla többek között a Magyar Paedagogiai Lexikon idevágó cikkéből, hogy ez a módszer a régebbi, helytelennek talált sillabizálás örökébe kívánt lépni. Helytelen, mondották, ha a tanító a kép szót először „ká-é-pó"-mek olvastatja s ennek az előkészítő olvasásnak módosításával alkottatja meg a helyes, igazi elolvasást. Nos, az ilyen eljárásnak nyilvánvaló helytelenségéről, már amennyiben valóban így történt vagy történik, kár beszélni.

Vissza