Magyarul így!

Előszó

A szerző beköszöntője:

El vagyok készülve arra a kellemes állapotra is, hogy ezeket a sorokat épp az én fejemre rázogatják majd legszívesebben azok, akik belőle okultak. Merthiszen mindazok a hibák, amiket itt felszínre vetek, - alig egy-kettő híján, - az én írásaimban, könyveimben is éktelenkednek. S még rá: mindazokat a hibákat, amelyeket már az én szemem ereje nem birt meglátni, épp az én tollam gúnyolásával vetik majd új rostába azok, akik a munkámat folytatják.
Elszenvedem. Sőt: örömmel szenvedem. Mert nem a hiúság oltárán áldoztam ezzel a könyvemmel, hanem a magyarságén.
A nyelv is változik idők haladtában, mint ahogy maga a nemzet is változik. De a nemzet lelke nem változik, hát a nyelvnek a lelke se változhatik. A nemzet lelke meg a nyelv lelke egy. Aki hibásan beszéli a nyelvet, a lélek ellen vét.
A régi időkben, mikor még nem olvastak, semmi volt az, ha egyes ember hibásan beszélt, de ma, mikor már a kapás ember is újságot olvas, a hiba ragadós. S ma már annyi a hibás szólás a nyelvünkben, hogy száz év múlva német segédigék nélkül köhinteni se lehet.
Micsoda gazdag emberek voltak azok az országfoglaló magyarok! Ezer év óta rabolják ennek a nemzetnek a kincseit: német, tatár, tőrök, osztrák. Maga magát is pusztítja ezer év óta: kártya, váltó, nemtörődömség. Még a nyelvét is rontja ezer év óta s még mindig gazdagabb a nyelvünk, mint akármelyik európai népé. Vissza