Mai nagybányai művészet

Előszó

Részlet:

„A magyar Barbizon" - így titulálta a szakmai köznyelv egykor Nagyybányát. S ez többé-kevésbé igaz is volt. A vidék itt gyönyörű, gazdagon kínál témát a festőknek. A város pedig, miként Barbizon, művészkolóniájáról nevezetes: a már jónevű Hollósy Simon a millennium évében ebben az erdélyi kisvárosban telepedett le munkára néhány kollégával és növendékeivel. Hogy aztán ebből az alkalmi együttlétből rendszeres közös élet szülessék; és néhány festő munkálkodása nyomán az egész magyar piktúra, sőt képzőművészet megújuljon.
A kifejezés azonban mégsem egészen pontos. Nagybánya nem analógiája Barbizonnak. Már Réti István - Hollósy mellett a másik alapító - vitatkozott ezzel. S volt oka rá: a francia város és vidéke egy jellegzetesen múlt századi - realista - tájfestészet és emberábrázolás ihletője volt: gondoljunk csak arra, hogy itt a mi Paál Lászlónk is jelentős ösztönzéseket kapott.
Nagybányára azonban nem Paál László örökösei jöttek. Inkább, ha lehet így mondani, az ellenfelei. A következő, vagy az azutáni nemzedék tagjai, akik már a Szinyei-féle preimpresszionizmus bűvöletében keresték a közvetlen természeti élményt, akik a maguk plein air pikturájával egyfajta keleteurópai impresszionizmust hívtak életre. Nagybánya azonban nem egyszerűen a korabeli európai művészethez csatlakozni kívánó hazai alkotók egyéniségének kifejlődésében segített. A művésztelep léte elválaszthatatlan magának a magyar művészetnek a sorsától. Ma már, egy évszázad távlatában (az azóta született jelentős életműveknek tulajdoníthatóan) elhalványult kultúránk egykori állapota. A múlt századi magyar értelmiségnek az a szomorú tudata, hogy nálunk csak többszáz éves szünet után indulhatott meg ismét a művészet zavartalan autonóm fejlődése. A küzdelem a felzárkózásért legkorábban az irodalomban kezdődött, s viszonylag későn ment végbe a képzőművészetben. Szimbolikus, hogy a magyar festők és szobrászok még a múlt század végén is csak idegenben tanulhattak - Bécsben vagy valamelyik német városban. Még a Nagybányára dolgozni kivonuló festők is Münchenből települtek vissza.
Itt tehát nem egyszerűen a természettel, legalább ennyire a magyar földdel és klímával való szembesülésre áhítoztak: „A magyar művészet csakis a magyar föld anyatejéről, a magyar ég alatt, magyar talajon, a magyar néppel megújuló érintkezésben izmosodhat, s nőhet nagyra, nőhet igazán magyarrá" - olvasható abban a levélben, amelyet a város főpolgármesteréhez írt Hollósy Simon és Iványi Grünwald Béla. Vissza