Előszó
Részlet a könyvből:
Autóbuszok
Autóbusz-mama megfészkelődött a tojásokon és már másodszor nógatta, meg a férjét.
- Ugyan indulj már, az Isten áldjon meg! Egy-kettőre itt a dél s még ma nem ettem semmit.
Autóbusz-papa megvakarta a tarkóját, mert rettentő meleg volt ezekben a napokban és őkelménék sehogyse akarózott kibújni a hűs félszerből. Már neki olyan elefánt-természete volt, s ilyenkor legszívesebbén-felnyúlt a bűvösön, fittyet se mutatva a világnak. És jó lakásuk is volt, nagyon alkalmatos hely a pihenésre. De hiába, a kötelesség: kötelesség, azt nem lehet elhanyagolni semmiért, se, most meg, hogy autóbusz-mama a tojásokat költötte, még a pokolba is elment volna.
- Megyek már, anyjukom, megyek, - töfögte a papa, és kerekre pödörte a bajuszát, akár a kormánykerék, aztán megrúgta a földet a négy gumiabronccsal és úgy kirobogott a házból, mint egy fiatal.
Az anyjuk kedvtelve nézett utána: Hej, de derék legény még az én öregem!
Autóbusz-papa pedig ment, ment, s élelmiszer után cserkészett. Végre talált egy benzín-kutat.
- Hogy a benzint - kérdezte.
- Ötvenhat fillér, felelte a kútmester.
- Na, ne izéljen. Én családos ember vagyok, a feleségem most költ, adja kicsit olcsóbban.
Sajnálom, nem lehet.
- Nézze, tudja, milyenek az asszonyok.
Vissza 
