Makói Művésztelep kiállítása

Előszó

Részlet:

A különböző művészeti ágak között talán a képzőművészet klasszikus reprezentánsait - festészet, szobrászat, grafika - tartja a közvélemény leginkább az alkotó szubjektumához kötődőnek. Természetes is, hiszen a hagyományos megnyilvánulási formáknál - táblakép, rajz, kisplasztika, akvarell, rézkarc - nemigen tételeződik fel, hogy kollektív munka eredményeként született egy-egy mű, már ami a közvetlen koncipiálást, s a művészt kívánó manualitást illeti. A hagyományoknak ezt az érzést adó erejét pedig csak fokozza, a nemrégi múlt néhány rossz példájának még ma is riasztóan keserves tanulsága.
Gondolkodásunk és ítélkezésünk ilyen megszokásai ellenére is tudott és elfogadott, hogy a képzőművészeti alkotások világrajötténél is olykor szükség van közreműködőkre. A segítők, kivitelezők stb. munkája, s a "közreműködők" szerepe, köre és összetétele azonban az utóbbi fél évtizedben igen sokat változott. Nemegyszer teremtődött olyan helyzet, amelyben egy-egy mű létrejöttében a szűkebb kollektíva szellemi mozgása, emberi és alkotói kommunikációs rendszer meghatározó jelentőségűvé vált. Az ilyen jellegű együttműködés, még helyesebben együttdolgozás egyéni "teremtés-mítoszt" módosító jellegére jó példák a helyes célú, kidolgozott programú művésztelepek. Példát említve szűkítsük a kört: a Makói Művésztelepnek, e mostani kiállításán dokumentált, elmúlt évi tevékenysége, a kollektív akarás egyént inspiráló erejének meggyőző bizonyítéka. Vissza