Makrancos kisasszony

Előszó

Részlet a könyvből:
A hátsó veranda falára akasztott hőmérőben a fekete szál nyugodt lassusággal emelkedett harmincnégy fokra, innen harmincötre, azután, némi tétovázással, megállt. Jóvátette azonban a mulasztást, mert váratlanul, egyetlen ugrással, harmincnyolcra szökött fel.
John Scovil csöndesen nézte ezt a felfelé való kapaszkodást és ragyogott a képe. - Billy, - mondta a szakácsnak, aki mocskos konyharongyait csavargatta és teregette köröskörül a bokrok ágaira - Billy, ez a levegő megfizethetetlen! Hiába, csak a hegyek között élet az élet!
- Ajaj! - vigyorogta Billy és letörölve homlokáról a veritéket, visszavánszorgott konyhájának még forróbb poklába, minden további megjegyzés nélkül. John Scovil arcán állhatatosan ott maradt a boldog mosolygás. A milliomos bankárnak ezt a mosolyát mindenki ismerte a Wall-streeten.
Szeme végigsiklott az elhagyatott kis hegyi üdülőhely, Comanche-Bend szétszórt épületein. Azután a falon túl az égbetornyosuló hegyek sziklás, erdős oldalaira tévedt, amelyek végtelen sorban emelkedtek köröskörül s elvesztek a lilapárás távolban.
- Mr. Scovil! A lovak! - kiáltotta egy hang mögötte. Scovil odafordult. Egy ember két cowboylovat vezetett kantáron fogva. Ott állt már a veranda sarkánál.
- Jól van, jól, - bólintott a kövér milliomos. - Egy pillanatnyi türelmet, barátocskám. Mindjárt lejövünk mind a ketten.
Ujra megfordult és napsugaras mosolya eltünt. Ez a híres mosolygás, amely legyőzte az időjárás veszedelmeit és Fortunát, a rosszmáju istenasszonyt, amely nem halványodott el semmiféle sorsváltozás idején, John Scovil híres mosolygása most eltűnt s olyan sivár és kesernyés lett kövér arca, akár a téli táj, amikor felhők vonulnak át a hegyek fölött. Vissza