Fabulya feleségei

Fülszöveg

Egy író valamelyik pesti eszpresszóban üldögél, bizonytalan foglalkozású barátjával; feleségeit cserélgető ismerősükről beszélgetnek. Fabulya, a feleségeit sűrűn váltogató költő vagy végletekig kihasználja az asszonyt, s nem törődik azzal sem, ha megcsalja, vagy pedig ő szaladgál kétségbeesetten a nő után, de most az nem törődik ővele. Egyszerű, a mindennapi életben gyakran előforduló ügy ez; minden az írón múlik, tud-e újat, érdekeset mondani, meg tudja-e csillantani az életnek azt az oldalát, melyet felismerve az olvasó azt mondhatja: igen, láttam már én is ilyet; tud-e olyan morális tanulságot erőltetés nélkül levonni, hogy magunkban el is fogadjuk azt?
Mándy Iván a pesti élet apró hétköznapi eseményeinek, a sok olvasó által oly jól ismert eszperesszós-légkörnek (nem is a szót rossz értelmében, hanem úgy, ahogyan mindannyian ismerjük, kicsapó gőz a pultnál, kellemes meleg, ismerősök, néhány perc megállás munka és otthon között) kitűnő ismerője, úgy mutatja be ezt a témát, úgy bontja ki a cselekményt, hogy örömmel ismerünk a város utcáira, tereire, és érdeklődésünk mindvégig feszülten követi az eseményeket. Az egész kisregény nem több, mint egyetlen, hosszúra nyúlt beszélgetés, de az író közben visszatér hőse múltjába, és felvillantja előttünk házaséletének akkor látszólag jelentéktelen eseményeit, melyekből azonban a maga kis hétköznapi tragédiája kialakul. Ily módon kiszélesedik a regény színtere, ott vagyunk Fabulya lakásán, mikor a barátai saját magukat vendégelik meg kínálás híján, ott vagyunk a nagymarosi kiránduláson, mikor a hívogató rét zöldje helyett a fülledt vasúti fülke nyomott csendjét választja a szerelmével kiránduló regényhős.
Az egész cselekményt belengi a szatíra csípős humora, ahogy a Fabulyákat a való életből kiemelve, az irodalmi múlt múzeumának vitrinjébe helyezi. Vissza