Vajda Júlia

Előszó

Részlet:
"Én nem képzőművészetet akarok csinálni, hanem? - kérdi önmagától egyik töredékes feljegyzésében Vajda Júlia. - Biztos van egyetlen út, ami az én utam. Van - a sorsomban éppúgy mint a festészetben - ami az én feladatom az én időmben, most, éppen most és itten." Végre eljött a napja, hogy közelről, részleteiben és vonulataiban látható legyen: Vajda Júliát ez a korábban majdnem ösztönös, később mind határozottabb céltudat, folytonos keresései és töprengései során egy pillanatra sem hagyta cserben. Saját intenciója szerint sűrített retrospektív kiállításán persze nem követhetjük nyomon fejlődési útjának minden egyes mozzanatát. A művész sokkal inkább arra törekszik, hogy életművének magvát és gerincét bontsa ki itt, már csak azért is, mivel a teljes egészében felsorakoztatott válogatott képanyag jó néhány teremmel többet igényelne. - A korai szentendrei szén- és pasztellrajzok, olaj csendéletek, interieurök és városrészletek, majd a konstruktív formakezdemények, s az Európai Iskola idején kibontakozó szürrealista periódus, valamint az ötvenes évek piétái, ikonos kompozíciói és önarcképei, az elvontabb alkotások és a drámaian bizarr kollázsok mind-mind fontos előzmények tekintendők ezen a kiállításon. Most nem látható, de elengedhetetlen előzmények ahhoz, ami a falakon egy tökéletesen kiérlelt munkamódszer és világkép egységében - a sajátos kettősség egységes ötvözetében - bizonyítja a festő igazát.
Majd minden jelentős művészi pályán - legyen az bármilyen rövid vagy hosszú az időben - elérkezik az a mű, amire alkotója bizonyos rálátásból azt mondja, hogy Opus 1. Vagyis a kiállítás itt jelzett előzményeiről legszívesebben talán Weöres Sándor szavaival szólna: "A látványok mint álmomban forogtak, semmit sem tettem, csak történt velem". És ha a költői metafóra nem is volna szó szerint értendő, a művész a hatvanas évek elején csakugyan olyan fordulóhoz ér, amely megállítja őt e forgandó látványok kellős közepén: kezébe veszi azt az eleven fonalat, amelynek mentén eddig haladt, vagyis az eszmélkedés kontrollja a pályáját követő alkotót egyben annak tudatos alakítójává teszi. "A Madonna ideálja megelőzte Raffaello festményét. Éppígy Van Gogh széke vagy Cézanne almája is." Mostantól kezdve a reálistól az absztrakthoz, az absztrakttól a lehetségeshez vezet az út. Jel és jelentés relációja megváltozik: az eleve létező alapformák elvesztik jelentőségüket. Mathieu fogalmazta így az informel fő követelményét: a jelnek meg kell előznie a jelentést. Vissza