Marcel Breuer

Előszó

Breuer Marcell, ahogy azt egy 1956-os Time Magazin találóan megfogalmazta, "a huszadik század formateremtőinek" egyike. A csővázas bútor megalkotásával huszonhárom évesen beírta magát a design történetébe. Az acélcsőből hajlított, konzolos szerkezetű támlás szék, az úgynevezett Szabadlengő (Freischwinger) a modern belsőépítészet ikonikus darabjává vált. Ám építészként - márpedig elsősorban annak tartotta magát - Breuer egy olyan nemzedék tagja volt, akivel az utókor mostohán bánt. Walter Gropiusnál tizenkilenc, Mies van der Rohénál tizenhat, Le Corbusier-nél pedig tizenöt évvel fiatalabb lévén, túl későn érkezett ahhoz, hogy az építészet új korszakának nyitányában aktívan közreműködjön.
Breuer építészként a második világháború után teljesedett ki, olyan lenyűgöző alkotásokkal, úttörő megoldásokkal állt elő, amelyek a világ minden táján követendő mintaként szolgáltak pályatársai számára. Szerencsétlenségére a modernizmusnak ezt a háború utáni szakaszát, amely a posztmodern kritikáját mindmáig nem heverte ki, mostanság messzemenőkig diszkreditálják. Breuer lakóházaiból pedig - többségük az Egyesült Államok északkeleti részén épült -, időtlen szépségük és funkcionalitásuk ellenére, hiányzik a forradalmi gesztus. Az ötvenes évek közepétől nagyobb építészeti projektjeiben ráadásul egy olyan anyagnak hódolt, amely áldozatul esett kora ítéletének: a simított nyers betonról van szó. S ami még rosszabbat tett neki: kései munkáiban az előre gyártott betonelemekből épített homlokzatot részesítette előnyben. Ez a fajta építészet ma már nem talál követőkre. Vissza