Az eltünt idő nyomában - Bimbózó lányok árnyékában I-IV.

Előszó

Részlet a könyvből:

Anyám, mikor először szóbakerült, hogy vacsorára hívják Norpoist s amikor sajnálkozva említette, hogy Cottard professzor nincs Párisban, Swann-nal pedig már sehogysem érintkeznek, holott egyik is, másik is érdekelhette volna a volt nagykövetet, apám azt felelte rá, hogy az olyan kiváló vendég, az oly híres tudós, mint Cottard, mindig csak díszére válik egy vacsorának, mig Swann, az ő hencegő modorával s azzal a furcsa szokásával, hogy legjelentéktelenebb ismerőseit is azonnal s mindenütt kikürtöU, közönséges nagyzoló, semmi más és Norpois márki, ahogy mondani szokta, bizonyosan , "undoknak" találná. Már most apám válasza némi magyarázatot kiván, mert hisz többen bizonyosan inkább egy szürke Cottardra s egy egészen másféle Swannra emlékeznek, olyanra, aki épp a nagyvilágban maga volt a tapintat, a szerénység és a tartózkodás. Dehát, ami Swannt illeti, az történt vele, hogy a „Swann-fiúhoz" és a Jockey-beli Swannhoz szüleim régi barátja egy újabb (s még mindig nem végső) személyiséget csatolt, és pedig Odette férjéét. Mindazt a vágyát, ösztönét, ügyességét, amellyel mindenkor rendelkezett, most mind e nő alsórendű becsvágyaihoz alkalmazta s már csak azon dolgozott, hogy egy új, bár régebbi helyzeténél szerényebb társadalmi helyzetet teremtsen, annak a hitvesnek megfelelőt, akivel e helyzetet megosztja. Vissza