Makunaíma, egy jellem nélküli hős kalandjai

Előszó

Részlet a könyvből:
"Makunaíma, a mi fajtánk hőse az érintetlen őserdő mélyén született. Koromfekete volt, és az éjszakát betöltő félelem hozta őt világra. Volt egy pillanat, amikor akkorára nőtt az Uraricoera folyó mormolását hallgató csendesség, hogy egy tapanyumasz-indián asszony egy rút csecsemőt szült. Ezt a csecsemőt nevezték el Makunaimának.
Már kisgyerekkorban is hajmeresztő dolgokat művelt. Legelőször is: vagy hatéves koráig nem volt hajlandó beszélni. Ha biztatták, hogy szóljon már meg, felkiáltott:
-Jaj, semmi kedvem! ... és csak hallgatott megint. Rendesen a kunyhó sarkában gubbasztott, a pálmaágyra felkucorodva, és onnan leste, hogyan dolgoznak a többiek, kivált a két testvérbátyja, a már öregecske Maanape és az ereje teljében levő Zsigé. A mulatsága abban állt, hogy letépkedte a szaubahangyák fejét. Heverészve töltötte a napjait, de ha eszébe jutott, hogy jó lenne egy kis pénz a háznál, mindenkit agyongyötört egypár fillérért. Akkor is elemében érezte magát, amikor az egész család meztelenre vetkőzött, és lement a folyóhoz fürdeni. Amíg a többiek fürödtek, ő a víz alatt úszkált, az asszonyok ilyenkor élvezettel sikongattak, úgy mondták, a tarisznyarákoktól, amelyek állítólag arrafelé tanyáztak az édesvízben. A faluban, ha egy-egy fehérszemély odament hozzá, hogy megsimogassa, Makunaíma nyomban a bájai után nyúlkált, mire a fehérszemély otthagyta őt. A férfiakat arcul köpdöste. Az öregeket azonban tisztelte, és buzgón részt vett a törzs vallásos táncaiban, a muruában, a poraszéban, a toréban, a bakorokóban és a kukuikogéban.
Amikor eljött az alvás ideje, mindig úgy mászott fel a rengőbölcsőbe, hogy előtte elfelejtett vizelni. Mivel az anyja függőágya a bölcső alatt volt, a hős azon melegében rávizelt a szülére, úgyhogy a szúnyogok ijedten arrább szálltak." Vissza