Koldus és királyfi

Előszó

MARK TWAIN

Ha végigtekintünk Amerika fejlődésén, egész történetén és szellemi életén, az ellentétek gigantikus csatáját láthatjuk. Csodálatosképen ezek az ellentétes erők sohasem győzedelmeskedtek egymás fölött; mintha titokzatos egységesítésre törekvő erő működnék, mely a szellemi élet rugóit különböző helyeken, különböző időkben hozná mozgásba, hol élszakon, hol délen nyilvánul, hol a történetben, hol a gondolkozásban, hol az irodalomban, s ha elvégezte munkáját egyik helyen, másik helyen próbálkozik.
Az ellentét a legszembetűnőbb abban, hogy Amerika történetének nagyságával nincs arányban az amerikai irodalom: az irodalom nem terjeszkedik ki az élet arányában. Világrengető események, melyek 1620-tól kezdve a szabadságkeresők gyenge csoportját a hatalmas Egyesült Államok fellendüléséig kísérték, alig, találtak; irodalmi kifejezésre. A tetterő és gyakorlatiasság s egyszersmind a legszebb idealismus hazájában, a puritán világfelfogás komorsága, a világi dolgokat ábrázoló költészettel való összeférhetetlenség, a világtól elvontság, alázat és félelem mellett ott van Holmes mosolygása, minden nehézségnek lerázása, Whitman „én"-imádata, mely nem mások lekicsinylése, hanem saját bátorságának dicsérete. Franklin egyesíti magában a XVIII. század lágyságát és a szabad kutatási szellemét. Longfellow álmodozó lelkével mégis azt hirdeti, hogy kezdetben volt a tett, mert Amerika költői inkább cselekvésekben, mint gondolatokban kerestek inspirátiót. Poe számára a világ borzalmak és kísértetek tanyája, Whitmannak Eldorádó. Vissza