Előszó
Nem sok az, nyájas olvasó! mit tőled kérek, hanem drága: időnkint néhány perez e lapok olvasására, midőn sürgősb teendőid engedik.
Az idő legbecsesb javunk, mellyet kitelhetőleg fölhasználni...
Tovább
Előszó
Nem sok az, nyájas olvasó! mit tőled kérek, hanem drága: időnkint néhány perez e lapok olvasására, midőn sürgősb teendőid engedik.
Az idő legbecsesb javunk, mellyet kitelhetőleg fölhasználni buzgólkodik mind a ki bölcs. De van még is nyugalom, melly fölér a leghasznosb munkával, s ez: a lelki szemle.
Nyugalomnak mondom; mert midőn a világi szórakozás- és kábító zajtól ide s tova hányattatunk; midőn a nagyszerű csekélységek és csekély nagyszerüségek közt magasbra vágyó lelkünk elfárad: ki ne sóvárogjon egyegy órai függetlenség után, mellyben sziveszerint elmélkedve megújulhasson, és nyugodt öntudattal mondhassa: most magamnak élek?
Az emberi nemzet nagyban beteg. Orvosai számtalanok, kik neki jobbraváltozást, boldogságot igérnek, azonban gyógyszereik erőtlenek.
Egy orvos jött igénytelen alakban, ki a betegségeket nem szépité, de egyszersmind komoly méltósággal hangoztatá: Itt a gyógyszer; a ki használja, fölépül: a ki pedig megveti, veszni indult.
Szavai soha sem csaltak: és a világ mégis kontárokat kerget!
Az orvos: maga az Isten fia; és gyógyszere: a hit.
Mindnyájan, kik vigasz és enyh után epedtek, siessetek a hit életforrásához, s ha élvezni fogtátok: megismeritek, hogy erre volt szükségtek.
Pesten, Bőjtmás hó 4-én, 1849.
M. S.
Vissza