Enigma 14-15.

Előszó

BALÜDV
REVOLTE
LÁZADÁS-MONTÁZS
Miért ne lázadhatnék én is? Ezzel a kihívó címmel jelent meg 1985-ben egy antológia Münchenben (Matthes & Seitz Verlag). Ugyanezzel a címmel írtam róla magam is, öt évvel a megjelenése után (Jelenkor kiadó, 1990). S újabb hét évnek kellett eltelnie, hogy Tandori Dezső is fölfigyeljen a kötetre - méghozzá (s azt hiszem, jó nyomon járok) a kötet egyik szerkesztőjének köszönhetően. Bernd Mattheus ugyanis nemcsak e könyv összeállítója, hanem egy Georges Bataille-ró\ szóló háromkötetes, 1380 (!) oldalas monográfia szerzője (Georges Bataille. Eine Thanatographie, Matthes & Seitz, München, 1984-1997), amely Maurice Blanchot és Pierre Klossowski egybehangzó állítása szerint a létező legjobb Bataille-monográfia. S Mattheus írta meg - Elena Kapralik álnéven - a (szerintem) legalaposabb, 488 oldalnyi terjedelmű Artaud-monográfiát is (Antonin Artaud. Leben und Werk des Schauspielers, Dichters und Regisseurs, Matthes & Seitz, München, 1977), s azóta ő szerkeszti, gondozza s részben fordítja Artaud német nyelvű kritikai kiadását. Amelynek jópár kötete tudomásom szerint Tandori Dezső birtokában is megvan. A lázadás-antológia útja így vezet el Münchentől Pécs kerülőútján a Lánchíd utcáig
Az antológia témája a lázadás (REVOLTE); ám elég egy pillantást vetni a szerzők névsorára, s egyből kitűnik, hogy a lázadásnak, ennek az 1968 óta elkoptatott, sőt lejáratott fogalomnak radikális - lázító - újraértelmezéséről van szó. Radikális, több szempontból is. A szerkesztők egyfelől éppen azokat a buktatókat kerülik el, amelyek az utóbbi időben a lázadás szót már-már használhatatlanná tették, olyannyira, hogy egy-két évtizednyi föllélegzést követően ma bizonyos körökben újra szalonképtelenné vált Artaud vagy Bataille neve, s ha mégis, akkor szubverzivitásukra lerázhatatlan kullancsként tapad a dekonstruktivizmus, hermeneutika, szövegkritika, pszichoanalízis, stb. stb., a maguk elkedvetlenítő és lehangoló józanságával. Másfelől pedig nem hivatásos lázadásról van szó - ami azért fontos, mert a kötet megjelenésekor (1985) a liberális nyugati közvélemény Kelet-Európára függesztett szemmel még hitt a jobb jövőhöz vezető mozgalmi szerveződésekben - 1989 után pedig, hogy ne maradjon ideológiai kenyér nélkül, kitalálta magának a „politikai korrektséget", amely nem válhatott volna olyan népszerűvé, ha a liberalizmusba ne lenne - szinte „genetikailag" - beprogramozva a mozgalmakba való alámerülés kényszere. Az antológia ma éppoly időszerű, mint megjelenésekor - hiszen a lázadást immár nemcsak a politika, hanem a „politikailag korrekt" közhelyesség kulisszái közül is igyekszik kimenteni. íme néhányan a kötet 52 szerzője közül: Arthur Adamov, Artaud, Georges Bataille, Maurice Blanchot, Günter Brus, Paul Celan, Céline, E. M. Cioran, Emily Dickonson, Flaubert, J. G. Hamann, Hölderlin, Ernst Jünger, Kierkegaard, Klages, Musil, Nietzsche, Novalis, Pascal, Sade márki, Simoné Weil.WOLS. Vissza