Marton László szobrászművész kiállítása

Előszó

MARTON LÁSZLÓRÓL

Marton László Munkácsy-díjas szobrászművészt a Balaton-felvidék, ezen belül Tapolca, s a várost övező meghökkentően szép táji környezet, s az itt élő, munkájukat szeretettel végző emberek adták a magyar művészetnek. Édesapja, akinek portréját 1960-ban vörösmárványból megfaragta, kovácsmester volt, s tágabb rokonsága is a környék mesteremberei, szőlősgazdái közül került ki. Marton Lászlót kovácsmesterségre szánták, így mór gyermekkorában kitanulta a szakmát, lovakat patkolt, lapos vasat élesített, kocsívasalásokat készített, nagy odaadással és élvezettel. Gyermekkori világát észrevétlenül is meghatározta a tapolcai medence markáns szépsége, a Szentgyörgyhegy, Zalohaláp és a Csobánc hegy által határolt szülőföld, melynek a Balaton felé eső végén sédekkel szabdalt mélyfekvésű rétek terültek el, a hegyek tövében zöldellő kukoricások között. De a táj legvonzóbb része Tapolcától a Bakony lábáig terjedő haraszt volt, melyen telente toronyiránt gyalogló emberek fagytak meg, s nyaranta is tele volt titkokkal. A kovácsműhely, ahol Marton László a formálható anyaggal először találkozott, a Halápi úton állt, így az út végén kinyíló haraszt természetes játszótere volt gyermekéveinek. Pajtásaival ide jártak ki ürgét önteni, felfedezi a kincsesgödör rejtelmeit, s a hegyesdi fenyőerdőből hordták haza a tüzelésre használt fenyőtobozt. 1935-ben Gyulakeszi határában figyelte meg sok száz környékbeli gyerekkel és felnőttel együtt, hogy a réten hogyan száll le a Schmollposzta repülő. A géphez férkőzött és megfogta a szárnyát. Aligha sejtette akkor, hogy a réten landoló repülőgép egy korszak végét jelzi, s egy új kezdetét. A Magyarországra is behatoló ipari forradalom két jelképe, a benzin és a gumikerék, minimálisra szűkítette a kovácsmesterség perspektíváit. Vissza