Gyorsírás I.

Előszó

A gondolkodó, a beszélő ember igyekezete már kezdettől fogva arra irányult, hogy az elröppenő élőszót időállóvá, maradandóvá tegye. Erre a célra találta ki a gondolatoknak látható jelekkel történő kifejezését és rögzítését: az írást. Ezzel lehetővé vált a tapasztalatok egyre fokozódó és korlátlanul fokozható mennyiségének átadása a következő nemzedékek számára. Az írás használatával párhuzamosan állandóan érvényesült az a törekvése is, hogy a gondolatok megörökítéséhez, az Íráshoz szükséges időt megrövidítse. Ha az írástörténet különböző szakaszait tekintjük át a nyelvhez nem kötött tárgy- és képírástól kezdve a nyelvhez kötött szó- és szótagíráson keresztül a betűírások, az ábécérendszerek, majd napjaink folyóírásának létrejöttéig, megállapíthatjuk, hogy a fejlődés folyamán az írás mind folyékonyabb és idejét tekintve rövidebb lett. Ez a fejlődés - természetesen - szinte észrevétlenül lassú volt. Csak hosszú idők folyamán, a társadalom fejlődésének egy meghatározott szakaszában merült fel az a szükséglet is, hogy az írás sebességét annyira növeljék, hogy az versenyre kelhessen az élőszó sebességével is.
A folyóírás megrövidítésének igénye az emberi civilizáció és művelődéstörténet viszonylag korai fokán hívta életre az élőbeszéd rögzítésére alkalmasnak vélt kézírásrendszerek legfejlettebb fokát: a gyorsírást. Kezdetei az ókorba - a görög kultúra területére - vezethetők vissza. A gyorsírás első gyakorlati alkalmazása a római birodalom aranykorára, a híres szónoknak: Cicerónak idejére esik. Ebben a korban fejlődött ki a szellemi és politikai élet, ez volt az élőszó kora, amikor a nyilvános szónoklatoktól visszhangzott a birodalom. De éppen az élőszó adta a gondolatot, hogy az elmondott beszédeknek, a határozatokat megelőző érdekes és sokszor nagy jelentőségű vitáknak nem lehet a lenyugvó nappal nyomtalanul elveszni. A kimondott szót le kell kötni, hogy fennmaradjon az utókor számára. Erre a feladatra vállalkozott Marcus Tullius Tiro, Cicero felszabadított rabszolgája, majd íródeákja, akit az első gyorsírási rendszer megalkotójának és a gyorsírás első név szerint ismert gyakorlati művelőjének tekint a művelődéstörténet.
Tiro célja a gyorsírási rendszer megalkotásával az írás ütemének gyorsítása volt, amit egyrészt a betűformák leegyszerűsítésével, másrészt rövidítések alkalmazásával ért el. A feltalálása idején - bár a szükség hozta létre - csak viszonylag szűk területen alkalmazták.
Írástörténeti érdekességként említésre méltó, hogy Tiro gyorsírási rendszeréből fennmaradt egy nálunk kevésbé, de a nyugati országokban gyakrabban használt jel az "és" kötőszó jelölésére feliratokban, cégjelzéseken, amelyet mindenki a saját nyelvén olvas: &.
A Tiróról elnevezett római gyorsírás jelei, az un. tirói jelek a római birodalom területén századokig használatosak voltak. A középkorban azonban a régi gyorsírásoknak az emléke is feledésbe ment, és a mai sztenográfia nem ezekre a rendszerekre épült. Minthogy a különböző írásrendszerek kialakulása és elterjedése nem kevés idő alatt ment végbe, az ókori gyorsírástól is hosszú út vezetett a modern kor gyorsírásáig. Vissza