Marvin kapitány

Előszó

Részlet:
"Olivér Dorman kapitány tűnődve nézett felfelé. Vádoló pillantást vetett hajójának, a. huszonöt főnyi legénységgel, tíz ágyúval vitorlázó, Arundelben lajstromozott, felfegyverzett kereskedelmi bárkának, az Olive Branch-nak vitorláira. Szürkülő pofaszakállal övezett arcán elkeseredés ült, mert a forró, szélcsendben olykor meg-megfeszültek a vásznak, de azután rögtön újra elernyedtek, mintha - a nagy alsóvitorláktól kezdve a keskeny felsővitorlákig - valamennyi belebetegedett volna a vad augusztusi napsütésbe.
De valamiben mégis reménykedhetett, mert hangtalanul fütyürészni kezdett és szinte bizakodón nézett végig a bárka hátsó fedélzetén. A hajó szelíden oldalt dőlt és nyugtalanító rendszertelenséggel süllyedt s emelkedett az óceán felületével együtt. A balfedélzet öt ágyújáról forró napsugarak verődtek vissza, magáról a fedélzetről sokkal szelídebbek. A mezítlábas, ingujjra gyürkőzött legénység bágyadtan dolgozott, fonalakat sodort a jobboldal ágyúi között. Az elő vitorla, meg az előárboc és a jobboldali hágószál közé feszített vitorlavászoncsík nyújtott nekik árnyékot. Amikor Dorman kapitány odanézett, az egyik tengerész éppen lassan felegyenesedett, átdobott egy vödröt a korláton, majd lassan felhúzta s a vizet fejére és vállára loccsantotta. A zuhany után bánatosan nézett a vödör fenekére.
- Az ember azt hinné... - mondta és halk hangja az olajos csendben egészen a hátsó fedélzetig szállt - ...az ember azt hinné, hogy döglött halakat felejtettek az óceánban.
Dorman kapitány beleszimatolt a levegőbe. Sós, de rothadt szagot érzett. Megragadta a kormány fogantyúját és a kormányos tartása ellenére egy kissé maga felé húzta, mintha ki akarná tapintani a hajótest érverését, azután hirtelen a tat felé fordult. Első és második tisztje ott dolgozott - kvadránssal és nagy táblázatokkal felszerelve - a hajó helyzetének meghatározásán. Közvetlenül mellettük ült egy lány, de a napernyőül szolgáló foltozott vitorlavászon mégis elválasztotta őt tőlük..." Vissza

Fülszöveg

Az "Északnyugati ájtáró" és a "Lydia Bailey" című monumentális történelmi regények világszerte méltán népszerű szerzőjének új remekművét kapja az olvasó. A "Marvin kapitány" a felsorolt két regényóriás után új oldaláról mutatja be Kenneth Robertset, és ő ebben a történelmi miniatürben is mesternek bizonyul. A tűhegyű ecset tökéletes munkájával festi derék tengerészek bátor küzdelmét az Oceán szabadságáért, ezerszeres túlerő ellen. Anglia és Amerika harca ez, és Kenneth Roberts maró, mindig célba találó iróniája egyik küzdőfelet sem kíméli, sőt jut belőle a kettejük közt ügyeskedő franciák rovására is.
Hajók és szívek csatája tárul elénk és a derűs befejezésben a derék Marvin kapitány a True-Hearted Yankee parancsnoki hídján nemcsak az ellenséget győzi le, hanem végül önmagát is. Jutalma érte: a szép, dacos Corunna, akit izgalmakkal viharos sok ezer mérföldön át kell üldöznie, hogy kiszabadítsa tulajdon konokságából. Mint remekbe sikerült filmen, úgy követik egymást a könyvben az izgalmas fordulatok, s pompás epizódok gondoskodnak arról, hogy a leghalálosabb feszültségben is megmaradjon az olvasó arcán a mosoly. Látszólag egyszerű kalandregényben ennyi történelmi filozófiát, ennyi élet-egyensúlyt és ennyi egészséges humort adni - Kenneth Robertsnek ezt a művészetét csak az értékelheti igazán, aki - bizonyára egy pillanatig sem lankadó érdeklődés közben - elolvasta Marvin Kapitányt.
Az "Északnyugati átjáró" világsikerű szerzőjének új, történeti regénye olyan világba vezet, amely meglehetősen ismeretlen a magyar olvasó előtt. A szabadságharcok történetében jelentős epizódot képvisel az a hősi küzdelem, melyet Haiti szigetének néger lakóssága folytat fogcsikorgató kétségbeeséssel szabadságáért a világhatalmi őrületben tomboló Napoleon Ellen, aki amaz időknek - a tizenkilencedik század első éveiben vagyunk - lehetőségéhez mérten hatalmas hajóhadat küld a cseppnyi sziget lakóinak leigázására. A primitiv fegyverekkel küzdő feketéknek hatalmas segítőtársa az éghajlat, mely végülis visszakényszeríti a büszke hajóhadat és annak büszke katonáit.
Ezek az események képezik Lydia Bailey regényének izzó hátterét, de megismerjük a Jefferson előtti Amerika áldatlan viszonyait, amikor pártküzdelmek, erőszak, elnyomás nehezedik azokra a szerencsétlenekre, akik a szabadságot keresni vándoroltak át az Újvilágba.
Hamlint, a szabadság póruljárt bajnokát, Haiti szigetére veti a kívnánság, hogy megkeresse a nőt, akitől - úgy érzi - élete sorsa függ. Meg is találja és ki is menti a szabadságharc és a belső villongásoknak ebből a poklából, de nehéz kalandok várnak még a fiatalokra, míg végül révbejutnak a Provence egy idilli szépségű szögletében.
Kenneth Roberts regénye sokszínű, cselekménye izgalmas, de ugyanakkor mélyen igzalmas, de ugyanakkor mélyen emberi. A világhírű író a tiszta irodalom eszközeivel éri el azt a mély hatást, amelyet ez a regény világszerte kiváltott. Vissza