Előszó
Részlet:
A nap korongja elérte az ég alját, ám mielőtt végleg búcsúzott, sugarai még megcsillantak a tenger hullámzó vizén. Adelina Carcia a jacht korlátjának támaszkodva elmerülten figyelte a táncoló fényeket. Hirtelen boldog remegés futott végig a testén és a szíve hevesebben kezdett verni. Ezt az érzést senki más nem képes kiváltani belőle, csakis kedvese, Benin González, aki mögé lépve, izmos karjával átkarolta és forró ajkával belecsókolt a nyakába.
- Adelina, szerelmem! Hogy te milyen gyönyörű vagy! Akár egy sellő, vagy inkább a szépség istennője! - suttogta, miközben forró lehelete csak még jobban felkorbácsolta a lány fiatal vérét. Adeline felemelte a jobb karját és a férfi nyakára fonta, majd testével szorosan hozzá simulva, nagyon lassan megfordult. Ajkuk összeért, s egy édes csókban egyesült.
- Megőrjítesz a csókoddal, az érintéseddel, szerelmem! - szólalt meg, amikor elengedték egymást. - Azt hiszem, már képtelen lennék nélküled élni! - hajtotta fejét Benin széles mellére.
- Mint ahogy én is belehalnék, ha már nem szeretnél. Minden nap megköszönöm istennek, hogy az enyém vagy! - monda fojtottan, majd hirtelen a lány arca elkomolyodott. A lemenő nap fényében szemei úgy izzottak, akár az éjjeli égbolton ragyogó csillagok. - Drágám! Mondd, lennél a feleségem? - kérdezte mire kedvese olyan hirtelen kapta fel a fejét, mint akibe kígyó mart.
- Tessék? Mit mondtál? - kérdezte, mintha nem hallotta volna jól a férfi szavait, miközben nagyon is tisztán értette.
- Azt kérdeztem, lennél-e a feleségem? - ismételte meg Benin.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal