A Myers-Briggs-féle típusindikátor, rövidített nevén MBTI Magyarországon is széles körben ismert személyiségtipológiai eszköz. Több százezren töltötték már ki a hozzá tartozó típusmeghatározó kérdőívet, és a coachok, szervezetfejlesztő trénerek eszköztárába is beépült. Könyv viszont nem jelent meg eddig magyar nyelven róla, és ezt a hiányt kívánjuk pótolni e kötet kiadásával. A szerzők, Otto Kroeger és Janet M. Thuesen évtizedes szakmai tapasztalattal a hátuk mögött, nagyon sok személyes példával illusztrálva állították össze művüket, amely bevezető olvasmánynak is alkalmas, ugyanakkor a témával foglalkozó szakemberek számára is sok érdekes részlettel szolgál. "Az MBTI módszere iránti robbanásszerű általános érdeklődés és a nagyközönség részéről történő megnövekedett alkalmazás nagyrészt annak köszönhető, hogy szemléletes és semleges jellemzést nyújt a világlátásunk és a világunkhoz való viszonyulás különböző módjairól. Lehetővé teszi, hogy az egyediségünket erősségnek, a stílusunkat hasznosnak, és a felfogásunkat értékesnek tekintsük. Összességében erős alapot képezhet a céljaink és vágyaink beteljesítéséhez. Az előnyök pedig túlmutatnak önmagunkon: csak akkor kezdhetjük elfogadni azoknak az embereknek a hozzájárulásait, akik alapvetően különböznek tőlünk, ha abból az előfeltevésből indulunk ki, hogy nem létezik legjobb a típusok között." /Részlet az előszóból/
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.