Máthé Dénes emlékkönyv/A stomatológia haladása/Gyakorlati eredmények a stomatológiában

Előszó

1945... Míg e földön ember fog élni, addig emlékezésül szolgál e dátum, mely jelezni fogja egy kor beteljesedett végzetét, de jelezni fogja egy új korszak kezdetét is. A lezárult világ romjai felett kezdjük az új életet, és a pislákoló szellem fáklyáit élesztgetjük a tudományt szolgálni akaró ember lelkének melegével. Magunkrahagyottan, szegénységben indulunk utunkra, dolgozni kívánó, kultúrát szomjúhozó erős hitünkkel. A felületesen szemlélő krónikás talán azt fogja feljegyezni erről az időről, hogy elveszett minden, ami értéknek számított. Az anyagban gondolkozó teljes pusztulásról fog beszélni, de a szellem embere fenséges sugárzást érez az újraéledés hajnalán, mert elkezdheti az örök ember rendeltetését: az építést.
E szerény kiállítású, de gazdag tartalmú könyvben építőmunkák első termését néhai Máthé Dénes klinikai professzor emlékezetére ajánljuk és szenteljük. Tanítványok, munkatársak szellemi tornáját mutatjuk be a testben eltávozott Tanító tiszteletére. Jelentjük, hogy élünk, dolgozunk, tanítunk és gyógyítunk. Jelentjük, hogy a klinika áll; rengeteg a munkánk, vesződünk, vitatkozunk és a reánk kényszerített szünet után kezdünk emberi módon gondolkozni, érezni. Kezdjük tanítgatni egymást arra, hogy embernek lenni szép és jó, és arra is, hogy a fejlődés göröngyös útján csak az juthat a magaslat felé, aki vállalja a lemondást és a kritika önmérséklését. Az orvos észlelő szemével gyüjtjük megfigyeléseinket, keressük az összefüggéseket és a számunkra még nagy titkot rejtő életfolyamatok, betegségek okát. Igyekszünk a tudomány aktív művelői lenni, akik önálló meglátással, gondolattal, ténykedéssel szolgálják az emberiség javát, boldogulását, egészségét. De neveljük és oktatjuk azokat is, akik általunk lesznek az emberiség jótevői. Az örökségül átvett klinikai, szakmai problémákat újabbakkal szaporítjuk és közben Reád gondolunk, aki folyton siettél nem élni, csak dolgozni, és korán el is érted az örök nyugalmat. A szerepet utánad jól-rosszul reám osztotta a sors. Vállaltam, igyekszem helytállani, és amíg bírom, szolgálok... Vissza