A hágai iskola

Előszó

A Magyar Nemzeti Galéria várakozással és örömmel készült a hágai iskola művészeinek bemutatására. Nem csupán azért, mert alapítása óta immár ez a harmadik kiállítás, amelyet Hollandiából vendégül láthat, hanem főképpen azért, mert a hágai iskola törekvéseiben és eredményeiben a magyar festészet rokonát mutathatja be a közönségnek.
Ez a rokonság nem genetikai. Nincs leszármazási kapcsolat a holland és a magyar festők közt: egyik sem "tanult" a másikától. E gondosan számbavett kapcsolatokról örömmel adjuk közre katalógusunkban Szinyei Merse Anna és Matits Ferenc tanulmányát, amelyek - imponáló számban - kiállításokról, magyar állami műgyűjtői vásárlásokról, továbbá holland művészek magyarországi munkálkodásáról adnak hírt, s ugyanakkor magyar festők hollandiai letelepülését, ottani tevékenységét, műveik vásárlását regisztrálják. Ám az érintkezéseknek e gazdag sorozatánál talán van még fontosabb kapocs is a múlt század végének magyar és holland festészete között! Ez pedig szellemi; a problémaérzékenység, s a válaszadás hasonlósága mi mással lenne magyarázható, ha nem azzal, hogy a századvég megannyi lehetősége, az európai festészet oly sok áramlata közül a magyarok is, a hollandok is a plen-air festés finom eszköztárához nyúltak, sőt mindketten ugyanazt az ezüstös-gyöngyházas szürke tónust választották a legszívesebben, amikor képeik színvilágát harmonizálni törekedtek. Ilyenkor is lehet persze analógiát, mestert, példaképet keresni, közös formákra utalni. Az így kikeresett és felmutatott igazságból azonban még mindig hiányzik a legfontosabb kérdés megválaszolása: miért választottak ilyen meghökkentően egyformán a magyar és holland festők? Nyilván hasonló közeg, a társadalmi érzékenység és a művészi progresszió hasonlósága teremti meg a szellemi rokonságot. Ez ad alapot ahhoz, hogy a közös európai hagyománykörből, kortársi gondolatból már-már azonosan választó alkotói programok jellemzik a két ország alkotóinak működését.
Őszintén remélem, hogy a kiállításra lágotató hazai közönség is a megismerés és a ráismerés örömével járja majd végig termeinket, s nézi végig a hágai iskola festőinek bemutatóját, ugyanazt érezve meg eredményeinkben, mint mi, a tárlatra készülődő múzeum munkatársai. Vissza