Matula és egyebek

Fülszöveg

Fekete Istvánt elsősorban regényíróként tartjuk számon, míg az elbeszélőt lényegesen ritkábban emlegetjük. Ennek talán az a legfőbb magyarázata, hogy nehéz tájékozódni elbeszéléseinek mindeddig feltérképezetlen rengetegében. A megjelenés előtt álló bibliográfia segítségével azonban az életmű immáron áttekinthetővé vált, lehetővé téve olyan tematikus kiadványok sajtó alá rendezését, amelyek meghatározott szempontok - figurák, tárgykörök és elbeszélésmódok - szerint mutatják be az író gazdag kisepikáját.
Mostani kötetünk huszonkét olyan Fekete István-írás gyűjteménye, amelyekben a Paczolay, Herlicska és Matula nevű közismert hős szerepel. Az alakjukhoz köthető elbeszélések zöme eredendően tárcaként látott napvilágot, így a kötött terjedelem alapvetően meghatározta az ábrázolás- és elbeszélésmódot. A hangulat és a rajz mind nagyobb jelentőséget kap, és szinte magától értetődő a visszatérő figurák szerepeltetése. Ezeket nem kellett újra és újra bemutatni, a folytonosságot kedvelő olvasók pedig ismerősként köszönthették őket. Személyiségük és élettörténetük elbeszélésről elbeszélésre színesedett, és ez a helyszűke ellenére lehetővé tette a kalandok részletezését. A Paczolay Géza nevű barátot idézőket éppen úgy, mint a kezdetben Herlicskának, később pedig Matulának hívott idős "tanítómesterrel" együtt átélteket. Ha ciklusaikat időrendben vizsgáljuk, világosan nyomon követhető, hogyan mélyül el a kezdeti vadászanekdota. A fegyverhasználat egyre inkább csupán ürügye annak, hogy az író a veszteségről, erről a megrázó közösségi és magánéleti élményről beszélhessen. Az elbeszélések összeolvashatósága ugyanakkor Fekete István figurateremtését is hatásosan szemlélteti, egyúttal azt is bemutatva, hogy miként formálódott ez a sajátos írói szövegvilág egészen a Tüskevárig és a Téli berekig. Vissza