Mazzag

Előszó

Amikor 1983 táján először találkozhattunk Mazzag István munkáival, még egy éppen csak kialakulóban lévő, markánsan új szemléletet képviselő művészgeneráció pozíciófoglalásának tanúi voltunk. Ez az új generáció meglepő - és sokak szemében visszatetsző - határozottsággal oldódott el a hetvenes évek hazai avantgarde művészetének purista, reduktivista, konceptualista tradíciójától, a személytelenül hűvös analitikus magatartás modelljétől, s szokatlan merészséggel, elszántsággal lépett a maga útjára. A közös indulás és közös keresés lendületes "Sturm und Drang"-ja közepette is megfigyelhetők voltak az egyéni stíluskeresés mozzanatai. Noha az "Új Festészet" kritikusai arcnélküli egyformasággal vádolták a fiatal művészeket, s mint mindig, most is epigonizmust emlegettek, valójában azonban nagyon is sokarcú, gazdag, differenciált jelenséggel álltak szemben. A hazai "Új Festészet" legfiatalabb képviselői kezdettől fogva radikálisan önálló képi világ megteremtésére törekedtek; s nem csupán az avantgarde hetvenes évekbeli tradícióinak és értékeinek fordítottak hátat, hanem a hazai transzavantgarde idősebb képviselőinek munkásságához sem kapcsolódtak. Az önállóságnak, az individuális megnyilatkozás függetlenségének vágya talán soha ilyen erősen nem tört még felszínre, mint az ő munkáikban.
Ha Mazzag István festészetéről beszélünk, a képiség új felfogását kell kiemelnünk. Mazzag számára a kép nem "hordozó", nem "demonstrációs objektum", ami egy elvont, gondolati modellt tesz szemléletessé, nem egy formai-strukturális folyamat dokumentációja, nem az analízis kísérleti terepe, hanem a maga egyedi, érzéki létével ható, energiákat sugárzó, érzelmi-hangulati tartalmakat magába sűrítő individuális megnyilatkozás. A színes, fakturális, intenzív hatású, érzéki felület önmagát tárja elénk teljességként. Ebből az érzéki-konkrét-egyedi látvány-fenoménből nem következtethetünk "vissza" valamely elvont, tisztán gondolatilag felépített modellre; nem rekonstruálhatunk belőle logikai folyamatokat. Úgy kell elfogadnunk, amilyen: egyedi, sugárzó, érzelmileg telített, kiszámíthatatlan, élményszerűen átélhető jelenségként. A Mazzag-kép egy szuggesztív hatású vizuális jelenség, egy érzéki-konkrét-egyedi létező, mely egy felfokozott érzelmi-hangulati aurát teremt maga körül. Be kell lépnünk ebbe a színes, izgalmas, redukálhatatlanul sokrétegű, kiszámíthatatlanul szeszélyes, meglepetésekkel és érzéki szenzációkkal teli, picturesque világba - melyben a primér élmény dominál.
A Mazzag-kép színes felülete magába szívja a triviális látvány törmelékeit, a nagyvárosi élet benyomásait éppúgy, mint a nagyvárosi firkálások, spray-grafittik provokatív motívumait, az ifjúsági szubkultúrák jelvényeit, emblémáit, idoljait. Ez a témakör összekeveredik a parttalan képzelet különös alakzataival, az érzékiség szimbólumaként feltűnő, a rózsaszín-halványzöld-neonsárga és arany tónusokból sejtelmesen előbukkanó erotikus leányalakokkal, kifestett arcokkal, párducmintás ezüst ruhába öltöztetett, karcsú, meghatározhatatlan nemű figurákkal, vagy a szfinx oly sok asszociációt magába foglaló motívumával, mely Mazzag képén magától értetődő természetességgel aranysárga hajú, vadul kifestett szemű, reflektálatlan érzékiséget sugárzó "Disco-Queen"-ként ölt testet.
Mazzag István festészetében az újhullámos fantázia merész képzetei lágyan összeolvadnak egy új, a közvetlenség élményének mámorában feloldódó "poszt-modern" impresszionizmus képeivel. Ez a festészet lecsap az élményekre, habzsolja az érzelmi tapasztalásokat és hangulatokat, s nárcisztikusan gyönyörködik a parttalan képzelet elevenné varázsolt teremtményeiben. Programok nélkül, korlátok nélkül, céltalanul alkot, s a képet kiszolgáltatja az élmény kiszámíthatatlan meglepetéseinek. Minden kép új szituációt teremt a képzelet hódításai által. Ezekben az új szituációkban a művészi személyiség a valósághoz való intim, szubjektív viszonyát fogalmazza meg, mindig más módon, s mindig a konkrét élmény érzéki totalitásában. Vissza