Mécs László

Előszó

Kissé szokatlan könyvet vesz kezébe az olvasó. Nem azért, mert Mécs Lászlóról, irodalmunk egyik legérdekesebb, legszokatlanabb, s ezért annak folyamatrajzába, törekvéseibe nehezen illeszthető jelenségéről szól. Minél többször olvastam könyvben megjelent és folyóiratokban porosodó költeményeit, annál sürgetőbb feladatnak, sőt kötelességemnek éreztem, hogy amennyire tőlem telik, megírjam pályája történetét. A feladat nemcsak azért bizonyult nehéznek, mert az adatok hiányosak. Számomra az tette szinte megoldhatatlanná, hogy Mécsről a legjobb összefoglalást éppen az apám írta.
Mióta rendszeresen foglalkozom a 20. századi hazai katolicizmus történetével, érzem, Mécs László abban is különálló, egészen sajátos megközelítést kívánó fejezet. A hívek nagy többsége rajong érte, a hierarchia csúcsán állók többnyire idegenkednek tőle. Közhelyként emlegette mindenki, hogy a 20. századi katolikus "költő-triász" tagja Harsányi Lajossal és Sík Sándorral, de merőben más felfogása mégis elkülöníti társaitól. Egészen más lírai alkat, a vállalt szerepe is megkülönbözteti tőlünk. Olyasmibe is belekeveredett, amibe nem lett volna szabad, s meggyőződésem szerint ezekről a tévutairól is kertelés nélkül kell beszélnünk. Csak neki ártunk, ha elkendőzzük őket. Nem kétséges, hogy sokkal többet használt a hazai katolicizmusnak, mint amennyit ártott - önmagának.
Könyvem szokatlansága talán abban rejlik, hogy sok eredeti dokumentumot, Mécsről szóló híradást, könyvben meg nem jelent versét idézem. Azért döntöttem így, mert ezekből a majdnem mindenki számára ismeretlen közlésekből és költeményekből derülhet ki igazán: ki volt, milyen volt, hogyan vélekedtek róla kortársai és ellenségei (mert ellenségei is voltak). Másrészt ezek az eredeti, hiteles dokumentum értékű írások előbb-utóbb megsemmisülnek, hiszen az újságok, melyekben megjelentek, siralmas állapotban vannak, restaurálásukra szinte semmi, filmre vitelükre csekély a remény. Vissza