Előszó
Alig tíz éve, hogy első verskötete, a Hajnali Harangszó megjelent, költői pályájának delelőjére sem jutott el s máris elérte azt, ami más lírikusnak csak halála után vagy legjobb esetben a hatvanon...
Tovább
Előszó
Alig tíz éve, hogy első verskötete, a Hajnali Harangszó megjelent, költői pályájának delelőjére sem jutott el s máris elérte azt, ami más lírikusnak csak halála után vagy legjobb esetben a hatvanon túl jut osztályrészül: antológiát adnak ki verseiből. Minden művészi és etikai értéken túl, a vers egyetemes szempontjából abban látom Mécs László jelentőségét, hogy divatba hozta a lírát egy olyan korban, mely minden megnyilvánulásában látszólag végtelen távolságban van attól, amit lírának, versnek neveznek. Sikerének lélektani oka, a művészi értékek mellett, melyek elsődleges tényezők lírájában, bármit is mondjanak vaksi kritikusai, anti-intellektuális állásfoglalásában keresendő. Claudel nagyszerű parabolájának igazolása ez a költészet, melyben az anima uralkodik az animus felett. S ez magyarázza meg, hogy hitele van a tömeg előtt: íme egy költő, aki nem bújik el intellektuális-gőgjének tornyába, aki érzelmeiben, vívódásaiban, eszméiben mindenki életét éli felfokozott formában, akinél a szociális részvét, a humanizmus éppúgy nem póz, mint a metafizikai nyugtalanság vagy a katolikus világszemlélet.
Ez az antológia azok számára készült, akik Mécs László verseit nem ismerik vagy csak töredékesen. De a versek kiválogatásánál egy más cél is vezetett. Különös dolog, hogy ez az olvasott, népszerű költő mennyire egyoldalú beállításban szerepel a nagyközönség előtt: a szociális és vallásos lírikust látják benne elsősorban, »nagy« verseiért lelkesednek s ez a lelkesedés elzárja előttük költészetének egyéb gazdag területeit, az emberi vívódásokat, nyugtalanságokat, metafizikai problémákat. »Az erdő nemcsak fákat jelent, írja egy levelében, de málnát is, de gyöngyvirágot is, de páni félelmet is, madarak szerelmét, szarvasok bőgését, nyulak remegését. Háború után élünk! Az én verseim erdejéből magam is, mások is építéshez való fákat cipeltek leginkább a világégés után, pedig vannak eprésző zugok is, vannak fülemilés bokrok is, vannak halkan zúgó virágos hárs-hangulatok is, szerény ibolya-pillanatok is.«
Vissza 
