Még élsz fényeskedsz

Fülszöveg

TAKÁCS LÁSZLÓ 1935. szeptember 12-én született Kiskomáromban, 1990. április 5-én Nagykanizsán húnyt el. Nagykanizsán érettségizett 1955-ben. Katonaidejét részben bányászként töltötte Putnokon. 1957-től Bázakerettyén, illetőleg Lentiben volt postatisztviselő. 1960-tól Szepetneken, Zalaszentbalázson és Nagykanizsán tanár. Pécsett főiskolát, Szegeden egyetemet végzett, Budapesten lett bölcsészdoktor 1978-ban. Verseit az Életünk, a Jelenkor, a Somogy és zalai irodalmi antológiák közölték. Szalmaláng című postumus kötete 1995-ben Zalaegerszegen jelent meg.
A tanári életmód szűkössége és kötöttsége(i), a szocializmusnak nevezett évtizedek szellemi és földrajzi zártsága, az ezeknek az időknek embert nyomorító, de gerincet is próbáló viszonyai magyarázzák azt a költői léthelyzetet és érzésállapotot, amely Takács László líráját jellemzi: „a kipányvázott ló fölmérheti-e / mi minden vár rá ha elbocsátaná a pányva // inkább / hálát ad a bizonyosságért"; s észlelte, hogy a kipányvázottság... Tovább

Fülszöveg

TAKÁCS LÁSZLÓ 1935. szeptember 12-én született Kiskomáromban, 1990. április 5-én Nagykanizsán húnyt el. Nagykanizsán érettségizett 1955-ben. Katonaidejét részben bányászként töltötte Putnokon. 1957-től Bázakerettyén, illetőleg Lentiben volt postatisztviselő. 1960-tól Szepetneken, Zalaszentbalázson és Nagykanizsán tanár. Pécsett főiskolát, Szegeden egyetemet végzett, Budapesten lett bölcsészdoktor 1978-ban. Verseit az Életünk, a Jelenkor, a Somogy és zalai irodalmi antológiák közölték. Szalmaláng című postumus kötete 1995-ben Zalaegerszegen jelent meg.
A tanári életmód szűkössége és kötöttsége(i), a szocializmusnak nevezett évtizedek szellemi és földrajzi zártsága, az ezeknek az időknek embert nyomorító, de gerincet is próbáló viszonyai magyarázzák azt a költői léthelyzetet és érzésállapotot, amely Takács László líráját jellemzi: „a kipányvázott ló fölmérheti-e / mi minden vár rá ha elbocsátaná a pányva // inkább / hálát ad a bizonyosságért"; s észlelte, hogy a kipányvázottság következtében kimért határú a lét, amelyben a cselekvés, az értelmes emberi élet elvesztette egészséges állapotát: „ a céltalanság lett a cél / és mindig akad magyarázat". Az az emberi és költői magatartás, amely Takács Lászlónak eszménye is, jellemzője is, nem képes belesimulni az ilyetén világba. A rendszerrel azonosulókról, az érdemeket szerzőkről szól nála az eironeia: „hogyan szerezzünk érdemeket / a fej mint a tilinkó / ha kell jobbra ha kell balra / sőt rábólint az egész vircsaftra".
Takács László költészete szerencsésen szervül a vidéki magyar élet élményeivel. A magyar falu több kifejezésében, költői képében, metaforájában fölsejlik, hasonlóképpen egyes mesterségeket is - apja szabó volt, ő maga „tanítás árasztó "-mester - beemel a szóhasználat révén lírája gondolatiságába. Vissza