"Megbűnhődte már e nép..."

Előszó

Ezt a kisregényt életem mozaikjaiból raktam össze. Sok esetben a sorrend és természetesen a nevek megváltoztak ugyan, de a mondanivaló magára a valóságra alapul. Életem egy nagy szakaszát az a háború töltötte ki, melyben hazám a két rossz közötti választás rettenetesen gyötrő és önmarcangoló szerepére lett kényszerítve. Sokan, mint apám is, szinte beleőrültek abba a dilemmába, hogy a németekkel való szembenállás az orosz bilincseket fogja segíteni ráverni hazánkra, míg a németekkel való kooperáció, azok bűnében való részességet süti homlokunkra. Teleki Pál gróf miniszterelnök, a magyar sorstragédia megszemélyesítője, önkezével vette életét, mert nem tudta elviselni az erkölcsi felelősség súlyát. A nagy nemzetsorsot érintő események színfala mögött pedig ott élt a nép, a kis ember, kinek élete nem volt más, mint sodródás. A háború pedig olyan folyam, melynek sodra rettenetes és alig van egyéni erő, mely mentesülni tudna sodrától. Ennek ellenére, a gonoszság teljes elszabadulása ellenére is, maga a belső emberi jóság sokszor élte túl ezt a gyűlölet-vihart. Ez a mélygyökerű emberi nemesség, mely nem kívánt elismerést, nem kapott kitüntetést, sokszor önmaga felemésztéséhez vezetett és a háborút követő cinizmus hatására még létezésének lehetősége is meg lett tagadva, kell, hogy emlékünkben megmaradjon.
Nem akarnak soraim mentegetődzéssé torzulni és a gonosz megvédésének eszközévé lenni. Azt viszont megköveteli a jövő tőlünk: lássuk tisztán azt, hogy mindenütt voltak olyan egyének, akik emberek tudtak maradni ott és akkor, amikor embernek lenni egyben hősiességet is kívánt. Szeretném, ha soraimon keresztül közelebb jutnánk magyar sorsunk megértéséhez és ahhoz a megbocsájtáshoz, mely nem a bűn fölmentésére, hanem a gyarló embernek szóló megbocsájtásra van alapozva. Vissza