"Megérett, megérett Écs hegyén a szőlő..."

Előszó

A Sokorói dombvidék egyik kies völgyében és a völgy aljában található Écs község. Ismertem a községet, hisz gyermekkorom óta - a szülői ház udvaráról - nap mint nap láttam a község templomának tornyát, a gyümölcsfák között megbúvó házakat.
Szorosabb kapcsolatba a községgel 1970-ben kerültem, amikor megnyílt előttem a község belső élete. Megismertem a község lakóit, dolgos, szorgos hétköznapi munkájukat, amely mindig céltudatos. Közelebb kerültek hozzám, feltárultak belső értékeik, az a hallatlan becsületesség, amellyel az elődök hagyományait őrzik és ápolják. Az első években nem értettem, miért akarnak mindenáron kultúrházat építeni, hisz annyi más kellene még a községnek.
Nem értettem a belső kényszert, mely a szívükből fakadt. Aztán rájöttem, hogy nem elég számukra a lakás, mely otthont ad a családnak. Több kell, egy közös otthon, ahol a kultúra kap helyet. És társadalmi összefogással lett is kultúrház, melyet a lakosság maga tölt meg tartalommal, feltárva, közkincsé téve a községben élő népi hagyományokat: a munkát, a dalt, a szokásokat.
Ezt a tenniakarást bizonyítja, hogy a "Pávakör" 1983-ban ünnepelte 10 éves fennállását. Az ünnepi műsorban felcsendültek a szürettel, a summás- és a katonaélettel, a lakodalommal, a népszokásokkal kapcsolatos gyönyörű népi dallamok. Felemelő érzés hallani, hogy az apák, a nagyapák hogyan énekeltek, az anyák, és a nagyanyák miként éltek közösségi életet. Vissza