Megfontolások az Akadémia és a tudomány autonómiájáról

Előszó

Az Akadémia 150. közgyűlése nemzeti történelmünk s benne tiszteletreméltó intézményünk történetének kritikus időszakában ült össze. A napirendjén lévő kérdések magva így foglalható össze: vajon az Akadémia kész és képes lesz-e a radikális rendszerváltás körülményei között hozzáigazítani önmagát az új korszak feltételeihez és követelményeihez s egyúttal önmaga legjobb hagyományaihoz.
Ne legyenek illúzióink sem a kívánatos változások mélységét, sem pedig a megoldásukhoz szükséges idő tartamát illetően! Az Akadémia mindig is terméke és egyúttal alakítója volt annak a társadalomnak, amely körülvette. Elegendő egy pillantást vetni tagjainak mindenkori összetételére, társadalmi hivatásának kézzelfogható alakulására, kinyilvánított autonómiájának valóságos érvényesülésére. Egy ilyen patinás, nagy tekintélyű - ám hivatásában korlátozott, tekintélyében megrendült - nemzeti intézmény újjáteremtése nem lehet egyetlen, mégoly radikális aktus eredménye, csupán többé-kevésbé hosszas, szerves fejlődés-átalakulás terméke.
Valahányszor a tudományhoz képest külső erők szabták meg az Akadémia sorsát, mindig történetének lehangoló lapjai íródtak. A jelenlegi időszak kitüntetett fontossága alighanem abból ered, hogy a testületnek az elkezdődött megújhodás általános irányelvét kell megszabnia: fel kell fedeznie azt a csillagképet, amelyhez az Akadémia hozzáigazíthatja "tájékozódási műszereit". Ezért is kívánatos, hogy ne csupán az Akadémia egésze és közgyűlése, hanem minden egyes osztálya is eltöprengjen tennivalót felett. Vissza