Fülszöveg
A Vajdaságban az ötvenes években a városi népbizottságok négy hivatásos magyar színiegyüttes működését tették lehetővé. A szabadkai Narodno pozoriste - Népszínház 1945-ben, a topolyai Járási Magyar Népszínház 1949-ben, a becskereki és a zombori Népszínház pedig 1953-ban kezdte meg munkáját, tegyük hozzá: megfelelő anyagi háttérrel, nagyszámú szereplőgárdával, szakképzett rendezőkkel. A tartomány magyarlakta helységeiben az igen népszerű társulatok évadonként mintegy 80 bemutatót és 50 reprízt tartottak. Ugyanazok a szervek azonban, amelyek megalakították, hamarosan megszüntették őket. A becskereki és a zombori együttest 1955 tavaszán, a topolyai színházat 1959 decemberében.
Minden érv a magyar színházak továbbfejlesztése mellett szólt. Klasszikus alkotások, operettek, népszínművek, avantgárd szerzők darabjai mellett hazai és anyaországi írók drámái is műsoron szerepeltek. A politikai légkör azonban bizonyos idő elmúltával már nem kedvezett a magyar színházaknak. A négyből hármat...
Tovább
Fülszöveg
A Vajdaságban az ötvenes években a városi népbizottságok négy hivatásos magyar színiegyüttes működését tették lehetővé. A szabadkai Narodno pozoriste - Népszínház 1945-ben, a topolyai Járási Magyar Népszínház 1949-ben, a becskereki és a zombori Népszínház pedig 1953-ban kezdte meg munkáját, tegyük hozzá: megfelelő anyagi háttérrel, nagyszámú szereplőgárdával, szakképzett rendezőkkel. A tartomány magyarlakta helységeiben az igen népszerű társulatok évadonként mintegy 80 bemutatót és 50 reprízt tartottak. Ugyanazok a szervek azonban, amelyek megalakították, hamarosan megszüntették őket. A becskereki és a zombori együttest 1955 tavaszán, a topolyai színházat 1959 decemberében.
Minden érv a magyar színházak továbbfejlesztése mellett szólt. Klasszikus alkotások, operettek, népszínművek, avantgárd szerzők darabjai mellett hazai és anyaországi írók drámái is műsoron szerepeltek. A politikai légkör azonban bizonyos idő elmúltával már nem kedvezett a magyar színházaknak. A négyből hármat csakhamar felszámoltak. A szabadkai Népszínház magyar társulata 1985-ben beleolvadt egy újjászervezett intézménybe, a KPGT-be. Azóta a városi önkormányzat kezdeményezésére újból önállósult két tagozattal, magyarral és szerbbel.
Megpróbáltam színházaink poros raktáraiban előkotorni az első fiókokból a sárguló fényképeket és a plakátokat, elbeszélgettem a koronatanúkkal, színészekkel és rendezőkkel. A topolyai színház dokumentumanyaga - sajnos - szőrén-szálán eltűnt, megsemmisült, emiatt adattára hiányos. Ennek ellenére a kép összeállt.
Szerettem volna részletesen foglalkozni a darabválasztással, az előadásokkal, a színházak munkáját meghatározó, alakító egyéniségekkel, Juhász Ferenccel, Dimitrijevics Marával és másokkal, a szakmabeliek reagálásával, a sajtóvisszhanggal. A lehetőségekhez mérten ismertetem mindhárom társulat teljes repertoárját, az előadott művek és irodalmak szerzők szerinti megosztását, megemlítem mindazokat - hivatásosokat és amatőröket -, akik a színház munkájában, előadásaiban részt vettek.
Mivel éveken át együtt lélegeztem velük, a múló idő ellenére sem látom másként a dolgokat, mint akkor, amikor a nagybecskereki, majd a topolyai és a szabadkai színház tagjaként éltem át a traumákat és az öröm perceit, tehát szemtanúként számolhatok be arról, amit láttam, tapasztaltam. Könyvemet azzal a szándékkal írtam, hogy megmentsem a feledéstől színházaink múltjának emlékezetesebb pillanatait. Az adatok birtokában sem törekedhettem azonban teljességre, csupán megpróbáltam felvázolni a történteket s igazolni a nemzeti színjátszás létjogosultságát ezen az égtájon.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal