Megragadott a Krisztus

Előszó

Dr. Joó Sándornak 1954-55-ben elmondott igehirdetéseit tartja kezében a Kedves Olvasó. A legkritikusabb éveken ekkor lassan túl volt már Magyarország. Némi olvadás mutatkozott a politikában. Sokakban emiatt megcsillant egyfajta halvány remény: hátha könnyebbedik az ország élete! Dr. Joó Sándor nem ebben bízott, vallotta és tanította, hogy a keresztyén ember nem lehet sem optimista, sem pesszimista, mert akkor a körülményekre volna tekintettel. Hanem Krisztusba kell vetnie minden bizodalmát, mert a jövő a hívő ember számára Krisztusban van elrejtve. Joó Sándor ezt az egyetlen megoldást hirdette, az örök élet evangéliumát, függetlenül a kortól, politikától. Ezért tudott Pasarét igehallgató népe, az 1957-es gyász után is, hitben erős maradni, mert lelkipásztora a tekintetüket már jó előre felemelte a reménység egyetlen szilárd sziklájára, az élő Krisztusra! így vállalták hittel a helytállást. Pasarét lelkipásztorának igehirdetéseiben is meglátszik, hogy szíve együtt dobbant a gyülekezet tagjaiéval. Igehirdetései nem a parókia magányos csendjéből, hanem lelkigondozásból születtek. Hiszen ezekben az esztendőkben az igehallgatók a még mindig éles ideológiai harc miatt, a lelkeket átszövő materialista gondolkozásmód miatt egzisztenciális válságba kerültek. Munkahelyükön nap mint nap meg kellett küzdeniük a hit harcát, közben pedig bennük sok kérdés támadt az új eseményekről. Lelkipásztoruk minderről tudott és szíve teljes szeretetével velük érzett. Prédikációi erről tanúskodnak. Példái, kiindulásai mind-mind ezeknek a súlyos éveknek alapvető kérdéseit tükrözik. Anélkül, hogy aktuálpolitizált volna, igehirdetései a szó legtisztább értelmében rendkívül korszerűek! Ő a szószéken vívta meg azt a harcot, amit gyülekezete tagjainak a munkahelyükön kellett megvívni. Joó Sándortól, gyermekkorom áldott emlékű lelkipásztorától igehirdetői szolgálatomra nézve megtanultam: egyedül a megfeszített Krisztust kell hirdetni mindig, minden időben a szószékről. Vissza