Megyünk tovább...

Előszó

Fogalmam sincsen, hogyan kezdjek hozzá, ugyanis még soha nem írtam előszót, ahogyan könyvet sem. Igazából ezt sem én írtam, hanem mi, a zenekar, hiszen együtt éltünk meg mindent, amiről a következő oldalakon szó lesz. Én csupán papírra vetettem azt, ami legjobban megmaradt bennem, amikre legszívesebben és amikre egyáltalán nem szívesen, de emlékszem. Emlékeznem kell, hiszen az elmúlt tíz év mély nyomokat hagyott bennem és úgy érzem, mindannyiunkban.
TÍZ ÉV! Ennyi idő telt el azóta, hogy először kiejtettük a szánkon: Ladánybene 27. TÍZ ÉV! Jóban és rosszban, színpadon és az életben.
TÍZ ÉV! Még egy házasságból is sok, nem hogy ennyi teljesen különböző emberke állandó együttlétéből. Az is lehet, ha nem lennénk ennyire különbözőek, nem értük volna meg ezt az időt, nem lennénk túl ennyi koncerten, nem lenne öt nagylemezünk, nem lenne ennyi közös élményünk, ...és lenne miről írnom.
Ne is beszéljünk arról, mi lett volna akkor, ha nincs EZ A TÍZ ÉV! Van és kész. Bizonyára szegényebb és üresebb lenne az életünk e nélkül. Ellenben valószínűleg hosszabb, de kit érdekel ez az apróság. Szerintem bőven elég lesz nekünk az, ha a kilencven éves LB 27-et együtt ünnepelhetjük. Hiszem, hogy így lesz.
Most pedig tegyél fel egy nyugodt reggae lemezt, dőlj kényelmesen hátra, engedd el magad és lapozz vissza 1985-be!
Még egy apróság: azokra a kérdésekre, hogy miért így írtad, miért nem úgy, miért ezt írtad, miért nem azt, ezt miért hagytad ki, azt miért nem, a válaszom a következő:
- Csak. Vissza