Menekülés a jövőért

Előszó

Lengyel és magyar nyelvű könyvek, tanulmányok, emlékezések sorozata szól arról, hogy a második világháború nehéz éveiben milyen gondoskodásban részesültek azok a lengyel katonák, civilek, gyerekek akik a megszállókkal való együttélés helyett a menekülést választották. 1939 őszén tömegesen lépték át a magyar határt a harcoló lengyel egységek, földönfutóvá lett polgárok, iskolapad helyett fegyvert kereső diákok. Számuk csaknem meghatározhatatlan, de abban a visszaemlékezők és a történetírók megegyeznek, hogy több tízezer ember keresett és talált rövidebb-hosszabb időre otthont Magyarországon.
Pátoszos, érzelemdús nagy szavak nélkül kell erről a segítségről beszélni. Elsősorban azért, mert a kölcsönös figyelem mindig konkrét történelmi helyzet következménye volt. Aligha van honfitársunk, aki ne tudna valamit Petőfi Sándor és Bem apó (Józef Bem) kapcsolatáról. Gyermekkoromban, amikor őszintén lelkesedtünk 1848-49. centenáriumán, sokáig azt hittem, Bem tábornok magyar. Nem gondolhattam másként, hiszen szabadságunkért harcolt, a szó szoros értelmében ontotta a vérét, és pártfogásába vette a nehéz helyzetben lévő költőnket. Arra intették Petőfi szavai is, hogy kétségem se legyen a tábornok magyar voltát illetően. Amikor a kitüntetést Bem a poéta mellére tűzte, akkor a költő azzal köszönte meg, e cselekedetért többel tartozik, mint apjának, aki életet adott neki, a tábornok annál többet, a becsületet. A magyar-lengyel kapcsolatoknak ez fényes lapja, de az idő és a változó körülmények mégiscsak homályosítják, távolítják... Vissza