A történelmi dráma 1660-ban, Debrecenben játszódó események három napját eleveníti fel, miután a török seregek elfoglalják Váradot, és a menekülők egy része, köztük a református iskola közel száz diákja és tanára itt keres menedéket. A színdarab nemcsak a Kollégium történetében meghatározó eseményeket jeleníti meg a mai olvasó számára is befogadható formában, hanem érzékletesen ragadja meg a közösségi és egyéni sors, a nélkülözés és kilátástalanság, illetve a keresztyén hit, reménység és felelősség feszültségeit és összefüggéseit is.
A dráma a Reformáció 500 "Akikre nem volt méltó e világ" drámapályázat nyertes alkotása.
"A kortárs színház nem a nézőt viszi a múltba, és nem a múltat emeli át a néző jelenébe, hanem a nézők közösségének saját valóságát szeretné átélhető jelenné tenni, azaz létezésünk igazolására javasol rejtélyes bizonyítékokat... A Menekülők az emelkedettnek ható régi nyelvezete ellenére a közvetlenségével lep meg." (Visky András)
"A színdarab azokat az erkölcsi dilemmákat veti fel, hogyan is cselekszünk nehézségek, ránk nehezedő terhek, háborúk, kataklizmák idején. Amikor a normális cselekvésnek nincs normája, a törvény és törvénytelenség közt keskeny a határ, a rend rendetlenségben nyilvánul meg. Az erre adott válasz hitünk és életünk állapotát is tükrözi." (Bölcsföldi András)
Győri L. János (1958) a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának tanára, irodalom- ésművelődéstörténész. Fontosabb kötetei: Kis magyar irodalomelmélet (1992), A magyar reformáció irodalmi hagyományai (2007), "Egész Magyarországnak és Erdélységnek világosító lámpása..." A Debreceni Református Kollégium története (2006), Miről mesél a Debreceni Kollégium? (képeskönyv gyermekeknek Orosz Judit rajzaival, 2013), Református identitás és magyar irodalom. Irodalom- és művelődéstörténeti tanulmányok (2015).
Győri Katalin (1982) a Baár-Madas Református Gimnázium tanára, író, műfordító. Művei: Felhők szigete (2006), Bojti. Történet egy nagyszívű kiskutyáról (2010), Az első karácsony (2013), Kupak (2016). Delete című drámáját a Kolibri Színház tűzte műsorára 2013-ban.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.