Menekültek Magyarországon

Fülszöveg

A harcok közül a leborzalmasabb a testvérháború. Az, ami napjainkban hazánk déli határain túl dúl. Az, amelyben rokon és szomszéd támad rokonra és szomszédra, a tegnapi jóbarátok egymásra egy eltorzult eszme nevében. Vagy csupán hatalmi lázálmokért. Egy ilyen háborúban csak vesztesek lehetnek. Győztesek soha!
A harcok persze egyszer véget érnek. Elnémulnak a fegyverek, haszontalanná válnak a lövészárkok, a fedezékek, az öldöklés szerszámai. És akiben maradt még emberi érzés, döbbenten néz maga köré. Pusztaságot lát majd és üszkös falakat. Keresi rokonait, szomszédait. Mindhiába. Néhány foto vagy filmrészlet talán eljut hozzá. Ismerős arcokat vél felfedezni holtakban és elűzöttekben.
Talán eM. Soós György fotóalbuma is a kezébe kerül. A beteget cipelő férfiban egykori barátait véli felfedezni. Az ellenőrzési pont zord harcosában meglátja önmagát. Az eszéki templom udvarának messzibe révedő idős asszonya az édasanyja. És a nagyatádi tábor menekültjeiben azokra ismer, akiket ő űzött el otthonukból.
A képek így válnak - így válhatnak - emlékezet és szégyen tárgyaivá. De általuk ismét ember lehet az ember. Ember, aki megszégyenülten áll önmaga ácsolta keresztje előtt és fogadalma szent lesz: a megbékélést keresi a szomszédok, a népek között.
Ebben a reményben ajánlom minden közép- és kelet-európainak! - ezt a megrázó fotóalbumot.
Okolásul és mementóként.
Göncz Árpád Vissza