Előszó
"Amikor felröppent a hír, hogy egy Sao Paulo környékén fekvő temetőben megtalálták az évekkel korábban vízbe fúlt dr. Josef Mengele tetemét - enyhén szólva kételkedtem. Így volt ezzel a világ minden újságolvasója. Évtizedek óta annyiszor olvastuk, hogy Mengelét itt látták, ott látták, elfogták - mégsem fogták el soha. Valamennyi hír sorra kacsának bizonyult. Arra voltak csak jók ezek a hírek, hogy egyre misztikusabb ködbe burkolják a hírhedt auschwitzi orvos már eleve ellentmondásos legendákkal övezett alakját. De csak erre voltak jók. Végül is a hírlapi kacsák semmit sem árultak el arról: hol rejtőzik, s miképpen rejtőzhet ilyen soká? Ahogy a vadkacsák is elrepülnek, de időként vissza-visszatérnek, olyan biztosra vehette az ember, hogy megint végigszalad majd a világsajtón egy-egy újabb Mengele-hír. 1985-ben, amikor Mengele haláláról olvastam, azt gondoltam: "Ez igen! Ilyen még nem volt, sőt ehhez hasonló sem! Csodálatos, milyen messzire képes szárnyalni az emberi fantázia!"
De az első híradást követte a többi, napokon, sőt heteken át. Mengele csontváza! Nem lehet Mengele csontváza, mert Mengelét még a minap is látták! És így tovább. Aztán szaporodtak, némileg pontosabbá váltak az információk, hogy valóban megtalálták Mengele maradványait. Mégis: ahány híradás, annyi ellentmondás, összevisszaság. A világsajtó meglehetősen gyengén vizsgázott.
A Stammer név például már az első hírekben szerepelt. A névhez kapcsolódó jelzők azonban sűrűn változtak. Nevezték Stammer Gézát, a rejtegetőt magyarnak, svábnak, zsidónak, nyilasnak. Gonosztevőnek, cinkosnak, oktondinak, áldozatnak. Belőle is lassacskán (bár a hír felröppenése és hatalmassá duzzadása között csak hetek múltak el) majdnem olyan figura lett, mint maga Mengele, akit - állítólag - Stammer rejtett el a világ rendőrei, titkosszolgálatai, felderítőszervezetei elől.
Valamennyi világlap, leginkább azonban a nagy, képes magazinok sok-sok oldalt, színes címlapot, remek fényképek egész sorozatát szentelték Mengele múltjának, bujkálásának és bujtatóinak. A cikkek rengeteg, többé vagy kevésbé ismert információt adtak Auschwitzról, a koncentrációs táborokról, az élő embereken végzett kísérletekről és magáról Mengeléről. De a rengeteg információ és a tömérdek cikk sem tisztázott minden kérdést. Sőt! Ha az ember figyelmesen olvasta a híreket, alapvető hézagokat talált, számtalan olyan kérdést, amelyek éppen azáltal váltak döbbenetessé, hogy eddig még sehol és senki sem tette fel őket...
Néhány hét után elfogadtam, hogy Mengele minden valószínűség szerint tényleg meghalt. Hogy a brazíliai Embu (Sao Paulo egyik elővárosa) temetőjében talált csontváz Mengele doktor csontváza. Hogy a Mengeléről szóló, eddig menetrendszerűen felbukkanó hírmondásoknak alighanem vége szakad. Ezzel magamban le is zártam ezt az ügyet, melyben mi különben sem tartottuk magunkat illetékesnek. Persze, históriánkba Mengele is beletartozik, mert ő állt (vagy ő is ott állt) azon a vasúti rámpán, ahová 1944 nyarán jó félmillió magyar zsidó megérkezett, ő volt az (vagy ő volt egyike azoknak), aki (akik) az Austchwitzba érkezettek között szelektált (szelektáltak): te balra mégy, a gázba - te jobbra, te munkaképes vagy, még élhetsz egy darabig, ameddig az erődből futja. Így, miután az áldozatai között ennyi volt a magyar, Hauptsturmführer dr. Josef Mengele kitörölhetetlenül beírta nevét történelmünk leggyászosabb lapjaira. De Mengele rejtegetéséért már nem vagyunk felelősek, s - ha igaz - mindent megtettünk azoknak a kézrekerítéséért és megbüntetéséért, akik háborús és népellenes bűncselekményeinek cinkosai voltak. A Mengele-ügyben most már csak azoknak van tisztázni és elszámolni valójuk, akiknek dolga, kötelessége lett volna Mengele és a mengelék felelősségre vonása, elítélése.
Egyszóval: ahogy előbb felcsigázódott a kíváncsiságom, úgy hamarosan el is csitult. S jószerint eszembe sem jutott a Mengele név, amikor sok évi várakozás, levelezés, tárgyalás után végre 1985 őszén lehetőségünk nyílt, hogy elrepüljünk Argentínába és Brazíliába. Történelmi visszaemlékezéseket készültünk rögzíteni, melyek távolról sem ígértek világhírű magazinokba illő szenzációkat. Ezekért, s csak ezekért mentünk Dél-Amerikába.
Tehát: nem Mengele doktor nyomában..."
Vissza 
