Mese Élijáhuról

Előszó

Mélyebb jelentőség rejlik gyermekkorom meséjében, mint abban a bölcsességben, amelyre az élet tanít" - így vallja Max Piccolomini, Schiller Wallensteinjának legeszményibb férfijelleme. Csakugyan, a mese, minthogy nem korlátozza valóság, valószerűség, korlátlanabbul tolmácsolhatja az emberi törekvéseket, ábrándokat, eszményeket, korlátlanabbul elégítheti ki a lélek vágyát igazságtételre („jótétért jót várj"), mint a valóság vagy a valószerű költészet. Ezért a mese közvetlenebbül oktathat, vezethet, nevelhet. A zsidóság mindenkor élt a mesének evvel az erejével. Jótham példázata a fákról, melyek királyt kerestek, a legeslegrégibb meseföljegyzések egyike. A bibliai Sámson: mesehős. Tóbit könyve, Zsuzsanna története valóságos meseföldolgozások. Még jóval nagyobb a mese jelentősége a biblia utáni korban, íme néhány hagyomány. Hillélről beszélik, hogy megértette hegynek-völgynek, fának, fűnek, állatnak, démonnak nyelvét, hogy tanulmányozta a meséket. Jóhanan ben Zakkait dicsőítik: nem hanyagolta el a rókameséket, ismerte démonok, fák, angyalok nyelvét. R. Méir nyilvános előadásainak egyharmadát mesének szentelte, tudott háromszáz állatmesét. Bar Kappora lakoma közben, megtréfálandó a házigazdát, háromszáz mesét mond el, hogy közben kihűljön minden föltálalt étel. R. Józsua ben Hananja az oroszlán (farkas) és daru meséjével csillapítja a lázongó népet. R. Akiba a halakról és a rókáról szóló példázatával mutatja be a tórát Izrael éltető elemének. (Lásd alább a 10. számú mesét.) A talmudi kor irodalma átvett aesopusi meséket, a talmud utáni korban Keleten Rabbénu Nisszim, a nagy tekintélyű törvénytudós, arab, Nyugaton Berehja Hatinakdan és más gyűjtök európai meséket vettek át. Vissza