Mese-mese

Előszó

Mese a tündérkisasszonyról
Tündérországnak legeslegszebb részében állott egy gyönyörűséges vár. Aranyból verték s minden bútora gyémántból készült. Az ezüst fallal körülvett kertben örökös nyár virult, s a napnak minden órájában érett, ízes gyümölcsöt lehetett szakítani.Patakok csörgedeztek, telve aranyhalakkal. A tó vizében hattyúk úszkáltak. A kert énekes madarai pedig koncertben egyesültek. Az éjszakáknak mindig volt holdja és voltak csillagai. Tündérországnak legtündéribb darabja volt az a kert, meg az a vár. Mindennek az úrnője egy tündérleány volt, a kit egyéves korában vittek oda és a ki ott nőtt fel, teljes tudatlanságban a nagy világot illetőleg. Száz és egy cselédleány állt szolgálatában, a kiknek megvolt az a tulajdonságuk, hogy eltalálták úrnőjük minden gondolatát. És miután gyorsak, szolgálatkészek voltak, hát a tündérkisasszonynak nem is kellett parancsolni. Ha vágya támadt, már az teljesítve volt. Ha valamit kérni akart, már azt húszan vitték elébe, ily körülmények között azután semmit sem tudott a küzdelemről, a gondról, a fáradtságról. De nem tudott sok egyébről sem. Sejtelme sem volt arról, hogy a vártól messze eső helyeken emberek éltek, a kiknek ezer gondja-baja volt. Hogy küzdő, dolgozó emberek is vannak a világon, a kiknek saját verejtékük hullásával kell megkeresni a mindennapi kenyeret, a mi olykor száraz is, meg íztelen is. Vissza