Mesedélutánokra III.

Előszó

1. Levélben kérdi a tanítónéni: Hogyan ünnepeljük meg a május hónapot? Messze idegenből jön az alábbi válasz: ... Nagyon boldog házasságban élt egy házaspár. A férj szerette, becsülte feleségét, jó ember volt, szeretnivaló, de egy hibája mégis volt: nem volt hite, nem imádkozott... Az asszony ellenkezőleg igen jámbor asszonyka volt. Május havában kis oltára volt az egyik szobában. Naponta hozza a friss virágot egy-két „Áve Máriával. Ha az asszony letérdelt a kis oltár előtt reggelente, a férfi kiment a kertbe, szedegette a virágokat, behozta az asszonynak, hadd díszítse fel vele az ő kis oltárát. Az asszony sokat imádkozott uráért - hiába, úgy látszott nem talál meghallgatásra. Történt, hogy a férfi kilovagolt. A lóról leesett és összetörve, eszméletlenül hozták haza. Meg is halt anélkül, hogy szentségekben részesült volna ... Szörnyű gondolat gyötri az özvegyet: az ő szerencsétlen férje elkárhozott. Hitetlenül, gyónás nélkül, váratlanul, eszméletlenségben jutott a másvilágra ... Siratta az urát, most már kétszeresen, hiszen el kellett kárhoznia. Valami mégis mintha biztatta volna... de hisz ez lehetetlen! Gonoszul élt, Istenről tudni nem akart és a halálban visszakapta a kölcsönt: Isten sem akart őróla tudni... Az asszonyt mindjobban biztatja az ellenkező gondolat. Hátha Isten számbavette az ő sok sirását, bőjtjeit, imáját, fohászait, szive fájdalmát ... ah! de gyónás nélkül halt meg, eszméletlenségben ... Van-e itt mentség ?... Egyszerre az a gondolata támad, hogy elmegy az ars-i plébánoshoz, a szent élet hírében álló Vianney Jánoshoz, akiről csodálatos dolgokat hallott, hogy látja a multat, a távolfekvő dolgokat, történeteket ,.. hátha! Gyerekeivel útra kel és megérkezik Ars községébe. A plébános éppen jön ki a templomból. Az asszony odarohan hozzá, letérdel előtte 2 kis gyermekével, szólni nem tud, fojtogatja a sírás, a zokogás, de nincs is szüksége rá, hogy szóljon, hisz Isten emberével van dolga, aki belát a szívbe és a gondolatokra válaszol... - Keljen fel lányom - mondja a pap olyan hangon, ahogyan csak a szentek szólnak, - az Ön élete örökös hálaadás legyen mostantól fogva. A lélek akiért aggódik, meg van mentve. Vissza