Messze kéklik a Duna

Előszó

A hit, mint ahogyan a betlehemi csillag vezérelte a napkeleti bölcseket, úgy vezényli az embereket. A hit olyan régi, mint maga az ismert emberi kultúra. Az ember hite legbelsőbb érzelmekkel megerősített meggyőződése. Vajon a most élő felnőtt nemzedékek a reájuk bízott gyermekek, fiatalok hitének kialakítását vajon jól segítik-e? Avagy épp ellenkezőleg! Túl a lapos tanmeséken ezred fordulóján már csakis a pénz hatalmában kell hinnie az embernek. Minden más hit felesleges kolonc, megmosolyogtató régi kacat a XXI. század emberén. S abból következően, hogy a pénzimádaton túl már nem kell semmiféle hit a jövőhöz, úgy azt szuggerálják, hogy a múlt sem kell már a jövő alakításához, felejthetők tehát a sok ezer éves tapasztalatok. Nemzeti kultúra? Egy-egy népközösség összetartozás érzése? Ugyan! Emberi szolidaritás? Szeretet? Hűség? Ugyan, ugyan! A hitről ne is beszéljünk.
Pedig hit nélkül nem lesz jövő! Ahogyan nem létezhet istenkép nélküli értelmes jövő, úgy nem létezhet emlékezés nélküli jövő sem. A bankkártya kód, az internet világháló 2001-ben is csak egy-egy eszköz a jövő birtokbavételéhez, és nem lehet odáig fújni egy-egy globalizációs léggömböt, hogy az elkövetkező századok gondolkodó embere elől eltakarják itt Magyarországon István király intelmeit, Mátyás király Budavárát, Károlyi Gáspár bibliáját, Csokonai Debrecenét, Arany János Toldiját, Deák Ferenc bölcsességét, Munkácsy Mihály Ecce homo-ját, József Attila riadalmát: Ülünk a semmi ágán? Vissza