A tantervelmélet forrásai 14.

Előszó

A középkori középszintű iskolákban az íratlan hagyomány határozta meg a legfőbb tantárgy: a latin nyelv és irodalom tananyagának oktatási szintjeit, s a hozzá tartozó résztanulmányok egymásutánját. A 14-15. században azután a nagyobb nyugat-európai iskolák már írásba foglalták tananyagukat, előírták a feldolgozás sorrendjét, néhol az oktatás módszereire is történt utalás. Hazánkban a Mohács előtti időszakból az esztergomi humanista káptalani-városi iskola tantervét tudjuk rekonstruálni a 16. század elejéről, az 1554-i és 1558-i nagyszombati tantervek alapján. A 16. század második feléből már több hazai iskola tantervét ismerjük: többek között a besztercebányai, lőcsei, Selmecbányái, nagyszebeni iskoláé maradt ránk. Jelentős változás következett be a tananyag tervezésének történetében a jezsuiták iskolaszervezése nyomán. Az 1540-ben alapított jezsuita szerzetesrend római központja a jezsuita gimnáziumokból és akadémiákból egy egységes nemzetközi iskolaszervezetet igyekezett létrehozni. Ezért olyan központi tananyag, tanterv, iskolai osztályszerkezet és oktatási módszer kidolgozását határozták el, amelyet bármely ország összes jezsuita iskolájában egyformán alkalmazhattak. Ezáltal feleslegessé váltak az egyes iskolák számára a külön-külön esetenkénti, rövid távú, az iskolarektorok személyéhez kötött iskolai szervezeti szabályzatok és tantervek. A jezsuita pedagógiai szakértők 1586-ra készültek el tervezetükkel, ezt kinyomtatták és kísérletképpen néhány iskolájukba bevezették. A szerzett tapasztalatok kiértékelése után az átdolgozott első változatot 1591-ben újra kinyomtatták és szélesebb körben kipróbálták. Az ennek alapján történt átalakítás után 1599-ben végleges szövegével közreadták „Ratio atque institutio studiorum Societatis Jesu" („Jézus Társasága tanulmányi rendje és eljárásmódja") címmel. Vissza