Előszó
Részlet a könyvből
A fagyai, igen...
Egyszer úgy volt. Ezek az örökös átültetések!
Meddőbb földbe talán már nem is lehetne.
Persze, lehet. Kiszámíthatatlan az álmodozás.
Kisöccsünk...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből
A fagyai, igen...
Egyszer úgy volt. Ezek az örökös átültetések!
Meddőbb földbe talán már nem is lehetne.
Persze, lehet. Kiszámíthatatlan az álmodozás.
Kisöccsünk Korinthoszban túrta a földet,
fényesített dárdát,
hogy a tükörből visszapillantson Athénre:
hírlik-e hír?
Egy előrelátó isten
a fölzabált gyermekeit is kihányja végül.
Lám, nincs ironikusabb a maradandóságnál.
Beszámolhatnánk virággal koszorúzott lovainkról
a pergőtüzben - miféle áhítat tudta követni
egyetlen szirom útját, ahogy lepergett, lyukasan.
Egy lyuknyival könnyebben! - míves hézag, gödör,
hová petézhet az utód.
A fagyai, igen...
Rabszolgám apám, szerszámom
- magam.
Megél.
Őszbe hajolva színt vált,
és nem feledkezik meg róla,
hogy maga tegyen obulust a szemére;
és reménytelenül még azon is keresztüllát.
Vissza