Előszó
Részlet a könyvből:
Márton Sándorné haragos-kedvesen fakanállal hibázott rá a nagy legényfia hátára, miközben szikrázó szemmel adta ki parancsba:
- Ma kirakóvásár van a nagypiacon. Lódúlj s végy egy tükrös mézeskalácsszívet. Vén vagy, harminc esztendős vagy. Meg kell házasodni. A süldőlányok ott ólálkodnak a pogácsás sátrak között. Egynek add oda. Nekem mindegy, szőke, barna, alacsony, sudár, csak egészséges legyen, s egy esztendőre gyerek gügyögjön a kosárban ...
- Édesanyám, ismeretség, szerelem nélkül? Vagyon, munka nélkül. Két hold bérelt föld hogy tartson el négy személyt? Ha jég, árvíz van, mink is alig lélekzünk.
- Ne beszélj, lesz ami lesz. Ha éhezni kell, jobb, ha többen vagyunk. Elbeszélgetjük az ebéd idejét, mesélünk egymásnak.
De a ragyás, laposorrú arcomat nem szívlelik a lányok. Nem vagyok én házasságra születve.
- A férfi, ha hétszer csúnyább az, ördögnél, akkor is kap feleséget. Alló mars, itt a pengő. Mézeskalácsszívet végy, húnyd be a szemed, s tedd valakinek az ölébe.
Sándor kelletlenül, szomorúan szedelőzködött s úgy ment a piacra, mint a borjú, amelyet kötélen visznek a vágóhídra. Valóban gúnytárgya volt legénypajtásainak, apró fekete szemei, lőcsös lába, lapos orra ellentétben voltak mély, komoly lelkületével.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal