A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
Előszó
Az embereket mindig izgatta, hogy mi van a halál után. Voltak, akik azzal is megpróbálkoztak, hogy kapcsolatot keressenek az elhunytak lelkével. Az ilyen kísérleteknek mindig rossz lelki...
Tovább
Előszó
Az embereket mindig izgatta, hogy mi van a halál után. Voltak, akik azzal is megpróbálkoztak, hogy kapcsolatot keressenek az elhunytak lelkével. Az ilyen kísérleteknek mindig rossz lelki következményei lettek, nem véletlenül tiltja ezt Isten.
A Szentírás arra biztat minket, hogy addig törődjünk egymással, amíg itt élünk a földön, s addig keressük Istent is, amíg arra itt lehetőségünk van.
Arról, hogy mit tanít a biblia az életről és halálról, több alkalommal volt szó a pasaréti református gyülekezetben is. Ezekből az igehirdetésekből válogattunk össze néhányat ebbe a kis kötetbe. Némelyik még a hetvenes években hangzott el, mások jóval később, emiatt ismétlődnek bennük megállapítások, de más-más összefüggésben. Az azonban közös bennük, hogy Isten igéjének világosságát kerestem ebben a sokat vitatott kérdésben is.
Használja Isten ezt a szerény írást minden kedves olvasó lelki épülésére, eligazodására, vigasztalására, hogy minél többen és minél előbb átmenjünk a halálból az életbe!
Vissza
Fülszöveg
Mi az élet? És mi a halál?
A Biblia mást tanít erről, mint ami az emberek fejében általában él.
Mivel Isten az élet forrása, a szó igazi értelméén az él, aki Ővele a hit által kapcsolatban van.
Az élő Istenbe vetett hit nélkül minden ember lelkileg halott.
Csak létezik, de nem él. Ebbe a halott állapotba születünk bele mindnyájan. A halál tehát az Isten nélküli lét.
Ha hit nélkül hal meg valaki, ez az állapot válik véglegessé a számára.
Ez a kárhozat, ahonnan már nem lehet visszatérni Istenhez.
A földi élet a nagy lehetőség arra, hogy átmenjünk a halálból az életbe: az Isten nélküli állapotból a vele való közösségbe.
Ha ez megtörtént, akkor viszont a biológiai halálunk sem jelent semmi rosszat, mert benne ez az Istennel való közösség teljesedik ki.
Jézus mondta: „Aki hisz bennem, ha meghal is, él."
Ez a könyvecske ennek a lehetőségnek a részleteiről szól.
Tartalom
Ki van készen a halálra? 5
Mi van a halál után? I. (1982.) 13
Mi van a halál után? II. (1982.) 22
Élet - a halál után (1982.) 31
Halál és meghalás (1996.) 40
A halottak és mi (1984.) 50
Az elengedés tudománya (1979.) 61
Magamhoz veszlek titeket (2006.) 70
Reménységgel gyászolni (2006.) 78
Lét vagy élet? (1972.) 86
A feltámadás jelentősége (1993.) 93
Az út vége (1989.) 102
Új ég és új föld (2009.) 111
Áradó élet (2009.) 122
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.