Miatyánk

Előszó

A Miatyánk időfölötti értékei.
(Szentírás: Máté 6, 7-15.)
Krisztusban Kedves Testvéreim!
Szelíd pirkadatban kél föl a nap a Szentföld csendes tájai fölött. . . Ha látni tudna, még meg is dörzsölné szemét a különös látványon: hogy az a komoly, magányos férfi még mindig imádságba mélyedten térdel a földön, pedig akkor kezdte imáját, mikor tegnap este az első csillagok fölragyogtak.
Egész éjjel csendben imádkozott az Úr. Egyedül, mindenkitől félrevonulva, lelkével teljesen belemerülve a mennyei Atya dicsőítésébe. Most aztán, hajnalhasadáskor, végre hozzámerészkedtek az apostolok. És az egyik Krisztus Urunk egészen átszellemült tekintetétől, túlvilági fényben égő szemétől föllelkesítve, hozzáfordult a nagy kéréssel: «Uram! taníts bennünket imádkozni)). (Luk. 11, 1.)
Az Ur szeme fölfénylik az örömtől. Most jött el életének egyik fontos pillanata. Most jött el az a pillanat, amelyben olyan ajándékot ad az emberiségnek, hogy annak rádiumsugárzása meg nem gyöngül a világ végéig. Most adja az ő vallásának olyan foglalatát, amely útmutatója lesz az elkövetkező keresztény századoknak és évezredeknek. Most tanítja meg az embereket arra az imára, amely élni fog ajkukon, míg egyetlen keresztény oltár áll a földön, hogy meg nem gyengülő erővel éltesse az Istent kereső lelkeket.. . Most hangzik el először a földön "az Úr imádsága", most hangzik el először a «Miatyánk».
És én ennek az imának átelmélkedésére szeretném fordítani a most következő három egyetemi tanévnek minden szentbeszédét. Szinte látom a csodálkozást, amely ezt a bejelentésemet kíséri sok hallgatóm lelkében. Hogyan? Három évig beszélni a «Miatyánk»=ról? Hiszen mindnyájan olyan jól ismerjük! Vissza