Michael Aldrian, a Bécsi Operaház volt súgója elutazik a karnevál idején Velencébe, hogy meglátogassa ott élő bátyját, ám az nyomtalanul eltűnt a feleségével együtt. Aldrian, aki eredetileg azt tervezte, hogy egy rendhagyó velencei útikalauzt ír, a keresésükre indul a magasvíz sújtotta, hóesésbe és ködbe burkolózó városban. Miközben Velence kulisszái és emléknyomai között bolyong, mintegy a súgólyuk perspektívájából (kívülálló bennfentesként) szemlélve a körülötte lévő valószerűtlen valóságot, sorra kapja az üzeneteket: halálos fenyegetést, hamis pénzt, végül pedig egy levágott kezet tartalmazó csomagot. A saját szakállára nyomozni kezd, s önszántán kívül egyre jobban belebonyolódik egy olyan ügybe, amelynek szálai a szervezett bűnözés világába vezetnek.
A regényt át- meg átszövi az elhallgatás, a megtévesztés, a titok, amit csak tetéz a karnevál és a maszkosok forgataga, amelyben tettesek és áldozatok egyaránt elvegyülhetnek. Aldrianban pedig megfogalmazódik a kérdés: vajon ő bolondult meg, vagy a világ...?
A főhajóban az imapadok között Aldrian egy automatára lett figyelmes, ami egy érme bedobása után hatvan másodpercre megvilágította a mennyezeti festményt. Aldrian pénzérmét keresett, és beült a legközelebbi padba. Az egész panorámát fényszóró világította meg, míg ő sötétben ült. Lentről föltekintve azt látta, hogy az angyali lények valami vakító fény felé szállnak - a természet rendjét követve, mint ahogyan az éjjeli lepkéket vagy a lódarazsakat is vonzza a lámpafény. A feje fölött lebegtek, súlytalanul egy hosszú pillanatig, örökre. Nyomban utána kialudt a fényszóró, és a mennybemenetelből ismét pokolba hullás lett, és már nem fölfelé tekintett Aldrian, hanem a mélybe, mint az elején. Egy ideig még újabb érmeket bedobva elnézegette ugyanannak a képnek a negatív és a pozitív oldalát. Nagyszerű bűvészmutatvány, gondolta. Végül kinyúlt a sötétben az imapadon, és kimerülten elaludt.
(Részlet a regényből)
Gerhard Roth (1942-2022) az egyik legjelentősebb kortárs osztrák író. Számos elbeszélést, esszét, színdarabot és regényt írt, de fotókönyveket is adott ki. Írói-gondolati világát esszéköteteket is magukban foglaló regényciklusai (Die Archive des Schweigens, 1986-1991; Orkus, 1995-2011) tárják fel a legjobban. Munkásságát több elismeréssel és díjjal jutalmazták, köztük 2016-ban a Nagy Osztrák Állami Díjjal.
Gazdag életművéből Velence-trilógiájának nyitó kötete, a Michael Aldrian bolyongása (2017) című regény jelenik meg elsőként magyarul.
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.