Miki

Fülszöveg

„Amikor egyedül maradtam a kabinban, újraöltözködtem. Amiből lehetett, kettőt vettem magamra. A táskát, a tisztálkodószereket nem mertem magammal vinni, az gyanús lett volna. A fényképezőgépeimet azonban, mind a kettőt, mert elvégre városnézésre indultunk, a nyakamba akasztottam. Az idő szép volt, a reggeli köd már felszállt, kezdett kegyetlen meleg lenni. Ahogy a hajóhídhoz értem, egy csapat rendőrre lettem figyelmes. Mint megtudtam, folyami rendőrök voltak, ott lődörögtek a parton. Amikor azonban én is a partra léptem, az egyik feltartott kézzel leállított.
Ez nem lehet igaz, gondoltam, és az izzadság lassan kezdett csordogálni a gerincem mentén. Megint lebuktam, uramisten! Csak álltam, reszkettem.
Egy kövér rendőr közben kézzel-lábbal próbálta megértetni velem, hogy azt akarják, hogy lefotózzam őket. Ja, az már más. Egyből felébredt bennem a szakember, különböző csoportképeket készítettem róluk, igen jó beállításokkal. Szépen, módszeresen dolgoztam, ők meg hálásan integettek, hogy köszönik. Meg voltam elégedve a munkámmal. Igazán kár, hogy nem volt film a gépekben."
A Miki nem életregény és nem holokausztkönyv, de persze az is. Valójában a kisember tántorgásait írja le az író kedves, mosolyt fakasztó szavaival.
A könyvből kiderül, hogy igenis lehet háború, lágerélet, terror, mellőzés, szökések és lebukások után mindig újra és újra talpra állni, előremenni, élni, boldogulni, boldognak lenni.
A magyar származású dr. Michael Ben-Menachem az utolsó reneszánsz emberek egyike. Klinikai pszichológus, író, festőművész, fotós, kertész, búvár, vitorlázó, meg még sok minden más. Több könyve Magyarországon is megjelent (Lazíts az életedért, Pszichotükör, A Ben-Menachem szuggesztió, Derék-fájás és Vizsgaláz). Vissza