Michelangelo

Előszó

A ki az etruszk emlékeket a kiásott nekropolisokban vagy a nagyobb gyűjteményekben tanulmányozza, hatalmas, sajátságos, de növekvésében meg-megakasztott művészi erő nyomára bukkan. Ez emlékekben a legnagyobb ellentétek találkoznak: együgyű formátlanság megragadó merészséggel, s a történetben eddig páratlan naturalizmus kicsapongó képzelettel. A valószerű és a fantasztikus ilyetén kapcsolata e nép ellenmondással tele lelkéből fakadt; merészséggel párosult ügyetlenségöknek pedig fejlődésök balvégzete volt a forrása.
Művészetük korán elcsenevészedett: elnyomta a görög, majd a római. Az etruszk lélek ereje mindazáltal nem ment veszendőbe. Két ezerév sodorta föléje népek törmelékeit, de termőképességét a rárakodott tömegek alatt is megőrizte. És midőn tuszk földön kétezer év multával a művészet erdeje magasra szökkent, a toszkán quattrocento sudár fái jórészt ez ősi rétegbe bocsátották gyökereiket. Az etruszk művészet reményeit valóra váltotta Donatello, és vele és utána a firenzei kora renaissance művészeinek gazdag csapata. Maradtak ránk etruszk szoborfejek, melyekről első pillanatban azt hiszszük, hogy Firenzében, a XV. században készültek.
Azonban a firenzei quattrocento művészetét e tuszk naturalizmus ki nem meríti. Vele párhuzamosan halad, sőt megelőzi őt az eszményített szépség művészete is, s ennek képviselői, Ghiberti, Luca della Robbia, Fra Angelico, talán Toscana népvegyülékének umbriai elemeiben gyökereznek. A század közepén e két irány egyesül és létrehozza a quattrocento második felének művészetét, mely egyrészt a részletek hűségével és sokaságával, másrészt a fölfogás édes költőiségével a mai nézőt is ellenállhatatlanul magával ragadja. Fra Filippo Lippi, Verrocchio, Botticelli és Filippino művészetét betetőzi Lionardo da Vinci, a legfinomabb részletek aprólékos valószerűségének, s az azokat összefogó egységes hangulatnak utolérhetlen mestere.
A XV. század második felében a firenzei élet és művészet elérte a ragyogás, a pompa tetőfokát. A meggazdagodott polgárság beletanult a nemes fényűzésbe; Lorenzo Magnifico körül csoportosuló költők és tudósok új életre keltik Plató világát, s az élet vidám derűjét visszatükrözik a festők képei. A Medici palota kápolnájában Benozzo Gozzoli „Három királyok" örve alatt megfesti a Medicieket, a mint pompázó, tarka menetben vadászatra indulnak; Santa Maria Novella szentélyének falain pedig Ghirlandajo megjelenteti Firenze szinét-javát, hogy eljátsszák vagy végignézzék a szent történeteket. Vissza