Az olasz renaissance műveltsége

Előszó

Jakob Burckhardt
A tudományok nagy fellendülése a 19. században nemcsak a természettudományt, hanem a történetírást is felvirágoztatta. A történetírás voltaképen csak a 19. században válik szaktudománnyá, ekkor építi ki módszertanát és lát neki teljes tudományos rendszerességgel a multak feltárásának és megismerésének.
A jelenről nincsenek rendszeres, egységbefogott, bizonyos szempontok és eszmék szerint csoportosított, valódiságukra nézve ellenőrzött és megvizsgált adataink. Amint ezeket a műveleteket a jelenhez fűződő benyomásainkon és élményeinken végrehajtjuk, a jelen már multtá válik. Amint a jelent már valamilyen szempontból csoportosítani tudjuk, már multunknak és ennélfogva a történelemnek része lett. Az emberi közösség eseményeinek vizsgálata csak ott kezdődik, amikor a jelen multtá válik, tehát bizonyos mértékben elenyészik, megsemmisül. Különös ellentmondása ez történelmünknek. A jelen csak akkor rendszerezhető, csak akkor lehet része a tudománynak, ha multtá vált, s amint multtá válik, már el is enyészik, eltűnik, úgy hogy fel kell idézni, rekonstruálni kell, elvek, szempontok, eszmék szerint újra fel kell építeni. A multnak ez az újjáépítése elsősorban a forrásoknak, a történelem fennmaradt dokumentumainak vizsgálatán és összehasonlításán, igazságtartalmuk felbecsülésén alapszik. Ez a művelet, a mult tudományos rekonstrukciója, a történettudomány feladata. Vissza