A művészet vége?

Előszó

Unos-untig hangoztatjuk, be kell hoznunk lemaradásunkat, fel kell zárkóznunk Európához. Azonban minden igazságtartalma ellenére ez a megállapítás kiegészítésre szorul. Valójában társadalmi berendezkedésünk, gazdaságunk maradt el Nyugat-Európához képest. De a szellem Európájának mi is teljes jogú állampolgárai vagyunk, és csak rajtunk múlik, mennyire figyelünk a nagy kerekasztal körülfolyó beszédre, veszünk részi a diskurzusban. Igaz, értenünk, tudnunk kell miről esik szó. Nekünk a szellem Európájába nem belépnünk kell, innen kilépnünk nem szabad. Rajtunk múlik, hogy fenntartjuk-e a dialógust Európával, vagy pedig a magyar provincializmus öntudatos képviselőjeként valljuk, hogy Magyarországon kívül nincs élet, de ha mégis van, az nem élet. Legjobbjaink azonban mindig tudni akarták, hogy, milyen eszmékről vitatkoznak Párizsban, New Yorkban, Moszkvában. Mára vonatkoztatva, mi foglalkoztatja a filozófusokat, hogy tegnapi divatirányzattá vált a strukturalizmus, a szemiotika, a dekonstruktivizmus; a festőket, szobrászokat, a művészettörténészeket, amikor a jelek szerint kimerültek a formai újítások lehetőségei; a politológusokat, ha igaz az a szélsőségesnek tetsző állítás, hogy a liberális eszmerendszer totális győzelme után a történelem végére értünk Meg kell kérdeznünk, vajon az ember tudata, az irodalom, a művészet képes-e lépést tartani a változások elképesztő felgyorsulásával. És persze azt is fontos felmérni, hogy mi az, ami ebből minket is érint, ami a mi ügyünk is. Vissza